Berendezései között van park, parkoló, posta, kávézó, kakaóbár, ABC, könyvtár és még egy sziget is. Minden helyszínen egy-egy játék várja az érdeklődőket, ahol kipróbálhatnak jelnyelvi játékokat, kerekesszékkel mehetnek végig egy akadálypályán vagy szereplői lehetnek egy detektívregénynek, amelyben csak sötétben lehet bizonyos feladatokat megoldani. A park hétfő kivételével minden nap nyitva tart.
„Számunkra azért fontos az új helyszín, mert az élmények átadásán túl azt is meg tudjuk mutatni képzési programjainkon, hogy milyen ismeretanyag rejtőzik emögött" - mondta Nagy Géza, az Ability Park elnöke.
Az Ability Park nemcsak kiállítás, hanem komplex esélyegyenlőségi projekt: az egyesület 102 főt foglalkoztat, ebből 85-en megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek. A játékokat a korábbi helyszínekhez hasonlóan most is látás-, hallás- és mozgássérült, értelmi fogyatékos és autista animátorok vezetésével lehet kipróbálni.
Nagy Géza bejelentette az elkövetkező időszak programjait és képzési terveit, amelyeket Az év támogatottja 2008 elnevezésű a Tesco-program keretein belül minimum 40 millió forint támogatásból valósít meg a Student Service Egyesület, az Ability Park működtetője. Az egyéves program egyik legjelentősebb eleme az a roadshow, amelynek keretén belül az élménypark 15 magyarországi Tesco-áruházban mutatja be interaktív játékait. A rendezvénysorozat szeptembertől indul és 2009 májusáig tart. Az utazó kiállítás helyszíneit a http://www.abilitypark.hu című honlapon teszik majd közzé.
Az áruházlánc vásárlói is hozzájárulhatnak a támogatáshoz, amennyiben június 20. és július 17., illetve augusztus 15. és szeptember 11. között Procter and Gamble terméket vásárolnak, ugyanis a termék árának egy százalékával a támogatási összeget gyarapítják. A programok között szerepel a két cég munkatársainak képzése, amelyen elsajátíthatják a speciális igényű ügyfelek kiszolgálásának technikáit.
A tervek szerint az Ability Parkban berendeznek egy sarkot, ahol a különböző szakmák (építészet, oktatás, média, informatika) nyelvére próbálják lefordítani a fogyatékos emberek problémáit. Az új, állandó helyszín nem azt jelenti, hogy az Ability Park csak itt látható. Létrehozói arra törekednek, hogy minél többen ismerjék meg a fogyatékkal élő emberek világát, ennek érdekében idén nyáron mintegy 40 rendezvényen vesznek részt.



Logikai játék a számokkal

