Halló - Takács Zoltán

Rövid interjú a bárki által elérhető online helyesírási szótárról, amelynek tesztverziója nemrég látott napvilágot.
A magyarhelyesiras.hu webcímen elérhető szótár mi­lyen forrás alapján ellenőrzi a felhasználók szövegeit?
– Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási szabályzatának tizenegyedik kiadásán alapul, és a szavakon kívül a hatályos helyesírási szabályokat is tartalmazza.

Mióta érhető el a szolgáltatás és milyen a látogatottsága, azaz hányan használták eddig?
– A tesztverzió az elmúlt hetekben került feltöltésre és néhány napja kapott nagyobb nyilvánosságot. Az oldal megjelenésének nagyon erős és rendkívül pozitív a visszhangja. A látogatottság már jelenleg is több ezer fő naponta.

Kiknek szánják a szótárt?
– Magyarországon a magyar nyelv természetesen mindenkit érint valamilyen módon. Kicsit szűkítve a kört is rengeteg embert találunk, akik közvetlenül érintettek: tanárok, tanulók, szerkesztőségi, illetve irodai dolgozók. Nagy előnye az online szótárnak, hogy bárki, bármikor elérheti az interneten keresztül, függetlenül attól, hogy otthon vagy a munkahelyén tartózkodik.

Tervezik-e, hogy nyelvhe­lyességi szolgáltatással is kiegészítsék a szótárt?
– Már a tesztüzem első néhány napja alatt merültek fel olyan igények, hogy bővíthetnénk a szótárat például idegen szavak helyesírásával, de magunk is gondolkozunk rajta, hogyan tudnánk a szótárt továbbfejleszteni.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest