Halló - France Mutombo

A magyar Afrikáért Alapítvány elnöke a szervezett tevékenységéről, köztük a nemrég Kongóban átadott korszerű iskola helyzetéről nyilatkozott a Metropolnak.
Csütörtökön Kongóban ad­tak át egy iskolát, amelyet az alapítvány épített. Milyen körülmények közt tanultak a diákok ott ezelőtt?
– Kinshasától körülbelül 70 km-re, egy Nga­manzo nevű faluban áll az iskola: 2006-ban jártunk itt elő­ször egy támoga­tónk­kal. Felfedeztünk egy bambuszból és nádból épített iskolát tető nélkül, amelyben a gyerekek siral­mas körül­mények kö­zött tanultak. Ekkor döntöttük el, hogy korszerű iskolát építünk nekik. Kon­góban 20 éve nem építtet iskolát a kormány. Jelen­leg ez az egyik legszegé­nyebb ország a világon, ahol csak a tehetősek gyerekei jut­nak el iskolába; vidéken 15-20 km-t is kellene gyalogolniuk ezért.

Mivel foglalkozik az alapít­vány az oktatási ügyek mellett?
– Felnőttekkel kapcsolatos prevenciós oktatással, de szociális és egészség­ügyi területen is tevékenykedünk. Az átadás után például egy kórházat látogattunk meg, és gyógyszereket adtunk át ott. Az egészségügy is hasonló helyzetben van Kongóban, mint az oktatás, nyomorúságos körülmények ural-kodnak.

Kongóban és Etiópiában segítenek jelenleg az afrikaia­kon. Tervezik, hogy további országokba lépjenek be?
– Természetesen, de nem szeretnénk elsietni, meg kell lenniük a feltételek­nek. Mo­zam­bik, Ruanda és Uganda szere­pel a ter­vek között, de egyelőre ebben a két or­szágban maradunk.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest