Gondolatok Budapest felé menet

Megvetem magam, amiért nem vagyok következetes környezetvédő, de egy ideje autóval járok dolgozni Pestre. Így olcsóbb, és ha átjutok két sorompón, három lámpa nélküli kereszteződésen, majd túlélem az M3-as bevezetőt a Szerencs utcai átjáróval, még mindig nem kések annyit, mintha vonattal ingáznék.
Tudniillik kelet felől minden járat késik, minimum „előreláthatólag húsz percet”, és „forgalmi okból”, és „szíves türelmünket és megértésünket...”. Ráadásul mindezt egy romos, elhanyagolt, bagó- és ürülékszagú vasútállomáson.
Szóval vannak indokaim, miért is járok be autóval minden környezettudatosságom ellenére. Ma reggel is ezt tettem.

Feszült figyelemmel kerülgettem városom főutcáján a kátyúkat. Több­ségük november óta keletkezett a hálósan repedezett, össze-vissza foltozott, nyomvályús burkolaton. Egyre nagyobbak, egyre mélyebbek, és egyre szaporodnak. A szlalom nálunk olimpiai sportág. A műlesiklók botokat kerülgetnek, mi kátyúkat. És vannak a derék csatornafedlapok is, végig a Kossuth Lajos utcán, kilenc éve táncoljuk őket körül.

Gödöllőn az állami kezelésű utakat onnan lehet felismerni, hogy azok van­nak teli bombatölcsérrel, míg az ön­kormányzati utak zöme elfogadható. Hát nem érdekes? Létezik másfajta fenntartói gyakorlat is. Szóval lavírozás alatt rádiózom. Egy nőszemély a mikrofon mögül kárál, hogy milyen rossz ma Pesten, mert kátyúzás okoz fennakadást a közlekedésben itt is, meg ott is, sorolja. Ha nem kátyúznának, eszes kolléganőm nyilván azon szörnyülködne, hogy miért sok a kátyú – de hagyjuk meg a sapkát a nyuszika fején!

Egy mérnök tanártól tudom, hogy a mi klí­mán­kon átlag 10-12 év az aszfalt élettartama. Ez idő alatt veszíti el rugalmasságát, kristályosodik, ezért jönnek létre a repedések és születnek a kátyúk. Egy ideig olcsóbb foltozni, egy adott kátyúszám után érdemesebb felmarni, és az egészet újraburkolni. A közgazdaságtan ezt életciklus­gör­bé­nek mondja. 12 évnél van a ráfordításgörbék met­széspontja, onnantól nem kifizetődő kátyúzni.

Olyan országokban, ahol a döntésekbe több beleszólásuk van a hozzáértőknek, mint a politikusoknak, évtize­dek óta tervezett rendszerességgel hajtják végre az útburkolatcseréket. Ettől a fenntartás költségei előre tervezhetők és a lehető legalacsonyabbak, az utak színvonala pedig egyenletesen jó.

Ja, és rendszerben gondolkodnak. S-Bahnok hordják – versenyképes áron – az agglomerációból az ingázókat, P + R parkolók biztosítják az autóról való átszállást, és elkerülőutak mentesítik a városokat az átmenő forgalomtól. Az em­berek nem kapnak kora reggel idegösszeomlást, útban a munkahelyükre. Ehhez képest kolléganőm azon problémázik, hogy miért kátyúznak valahol. Vicces országban élünk.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest