Mit tudnak a nők? - sztereotípiák és egyéniség

A nők piacot jelentenek, tehetséget képviselnek, jelenlétük a vezetésben növelheti a profitabilitást; azonban nincs önbizalmuk, ezért gyakran túlképzik magukat; érvényesülésüket pedig sokszor előítéletek gátolják - fogalmazták meg a résztvevők azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet kedden „Mit tudnak a nők - amitől eredményesebben működhetnek a vállalatok?” címmel, civil kezdeményezésre rendeztek a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Koncz Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem emberi erőforrás tanszékének tanára elmondta: a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák alapja a családon és a foglalkoztatáson belüli munkamegosztás, ha ezen változtatni akarunk, a munkamegosztási gyakorlatot kell megváltoztatni.

Hiába szerepel ugyanis a tananyagban - hoz svéd példát -, hogy a papa főz, ha a gyerek azt látja a gyakorlatban, hogy az anyuka cekkert cipel, az apuka pedig otthon tévét néz, és újságot olvas. Fodor István, az Ericsson Magyarország volt elnök-vezérigazgatója, a Bölcsek tanácsának tagja úgy vélekedett, ezen elsősorban az érintettek tudnak változtatni. A nők sokkal többet tehetnek magukért azzal, ha saját posztjaikon jó teljesítményt nyújtanak, mint bármilyen szabályozó. Ha jó a teljesítmény, a sztereotípiák eltűnnek - mondta.

Az esélyegyenlőségi politika szerint ugyan nem lehet figyelembe venni, hogy valaki férfi, nő, kövér vagy például mozgássérült, a tudatalattit azonban nem lehet otthon hagyni, amit az otthoni munkamegosztásban tapasztalt, magával viszi az ember a munkahelyére is - mutatott rá Pogány Éda, a Coca-Cola Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban: nagyon fontos, hogy a vállalati kultúra befogadó és az esélyegyenlőségre érzékeny legyen.

Koncz Katalin szerint a vezetői posztra való kiválasztási procedúra során diszkriminálják a nőket. Két tényezőt, az alkalmasságot és a megbízhatóságot vizsgálnak. Az alkalmassággal nincs gond, a megbízhatóság terén azonban a rendelkezésre állásban eltérés van, ugyanis a jövedelemkülönbségek miatt többnyire a nők maradnak otthon, ha például megbetegszik a gyerek, ami családi döntés.

Nem mindenki akar azonban vezető lenni, egy felmérés szerint a nők 70 százaléka nem akar karriert csinálni. Arra a kérdésre pedig, hogy a család vagy a kereső munka a fontosabb, a megkérdezettek háromnegyede az elsőt jelölte meg. Ezen persze nem lehet csodálkozni, tekintve, hogy a család, az óvoda, az iskola, sőt még a Barbie baba is ezt programozza a lányokba - mutatott rá az egyetemi tanár.

Vida Ágnes pszichológus, író egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők hajlamosak túlképezni magukat, mert nincs önbizalmuk, pedig ez nem oldja meg a problémákat. A nőkben sokkal erősebb a megfelelési vágy, sok kvalitást azért nem tudnak kiteljesíteni, mert az elvárásoknak akarnak megfelelni - erősítették meg a közönség soraiból.

Pogány Éda szerint a nőkkel kapcsolatos egyik sztereotípia, hogy a nő kedves, melegszívű, halk, szerény és befogadó. Ha valaki tudatosan úgy dönt, hogy eltér ettől a sztereotípiától, nem lesz népszerű; nem kell azonban mindig a népszerűségre törekedni, elég, ha az ember hatásosan dolgozik és jól kommunikál - vélekedett.

S hogy miért jó, ha női vezetők vannak? Az egyik válasz erre az lehet, amit Fodor István fogalmazott meg: A legnagyobb segítséget női vezetőktől kaptam, mert azokat a dolgokat látták, amit mi nem látunk.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest