Nos, én tényleg követem a jeles tudós tanácsait, távmunkásként itt­hon dolgozom, nagyobb részt a világhálón keresztül tájékozódom, az interneten beszélgetek még távoli földrészen élő barátaimmal is, és persze vezetékes meg mobil telefonon intézem az ügyeimet.

Hanem a személyes kapcsolat továbbra is életem legfontosabb része! Mert hiába nézhetek meg egy gyönyörű képet remek albumban vagy a képer­nyőn, a múzeumi jelenlétnek más, emberközeli a hatása. Persze, ha nem jutok el oda, ahol fizikai valóságában található, akkor pótléknak megteszi a virtuális jelenlét.

Bármennyire tökéletes ez a lét, mégsem alkalmas a valóság teljes, igaz leképezésére, az élő társat nem helyettesítheti a legjob­ban megszerkesztett avatar (virtuális em-ber- vagy állatalak) sem. A beszélgetésben például, amikor fontos, hogy lássam a másiknak a szemét, testének rezzenéseit, és én tüstént reagálni is tudjak rá. Egy helyszín is mennyire más, amikor én magam mozgok, élek a tájban, része vagyok a valódi történéseknek. Igenis, kell a fizikai jelen­lét, a hangok, a látványok, sőt még a szagok komplex együttese is.

A modern technika eredményei: a közlekedés,
a távbeszélgetés, a távkapcsolat lehetőségei tették igazán mobilissá a mai embert a mindennapokban.
Ez nagyszerű! De éppen általuk mondjunk le a közvetlen tapasztalásokról? Valóban döbbenetes a nagy nyári szabadságolásokkor leguánok vonulásaként a végeláthatatlan menetelés (inkább araszolás) az uta­kon. Ám amikor megérkeznek, már úszhatnak a tengerben, mászhatnak a hegyek csúcsaira, beszívhatják a jó levegőt, kedvükre hasalhatnak a fűben. Aligha pótolhatja mindezt a virtuális világ. Mér­nök­ként pedig egyszerűen elborzaszt, hogy egyes „modern” menedzserek meg akarják szüntetni az egyetemi laborokat, próbatermeket, műhelyeket, mert minek, a számítógépen szimulálni lehet mindent. Nem lehet!

Mezítelen Nap. A Nap, amitől félni, sőt rettegni kell, aminek sugaraira már nem lehet, nem is szabad kimenni. És képtelenség már a közvetlen érintkezés embertársainkkal, csak virtuális alakban lehetséges, mert kényes idegrend­sze­rünk nem viselné el a valóságos közelséget. Ked­velt íróm, Isaac Asimov víziója ez egy nagyon magas szintű, hihetetlenül gazdag jólétben élő, robotok által kiszolgált, ám teljesen elidegenedett társadalomról.

Még azért itt nem tartunk. De ez legyen a jövő útja? Mindenesetre biztató, hogy hiába film, tévé, cédé, DVD, hiába virtuális valóság a képernyőn, az élő emberekkel teli színház, koncertterem még most is, e válság sújtotta időben is, többnyire megtelik. Mert ez a habzó ég a valódi világ tetején.