Két tizenéves alatt beszakadt a jég

Kórházba szállították azokat a tizenéveseket, akik alatt beszakadt a Csónakázó-tó jege Kazincbarcikán.
Sérüléseik nem életveszélyesek, de lehűltek a fagyos vízben - mondta az MTI-nek Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese vasárnap.

A tűzoltókat jégbeszakadás miatt riasztották a Csónakázó-tóhoz - mondta korábban az MTI-nek a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A két gyerek - mint utóbb kiderült, a fiú 15, a lány 13 éves - ugyanis rámerészkedett a tó jegére, amely beszakadt alattuk. A katasztrófavédelmi igazgatóság felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavak, folyók megfagyott felülete fokozottan balesetveszélyes, mert még vékony a jégréteg, ezért egyelőre alkalmatlan a csúszkálásra.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese a kazincbarcikai esetről szólva az MTI-nek arról is beszámolt, hogy két autóval mentek ki a helyszínre, ahol kiderült, hogy a fiatalokat egy arra járó tanár megpróbálta kötéllel kimenteni a hideg vízből, de alatta is beszakadt a jég, így ő is segítségre szorult. Valamennyiüket a tűzoltók mentették ki.

A 30 év körüli férfit és a 15 éves fiút a kazincbarcikai kórházba szállították, a lányt a miskolci megyei kórház gyermek-egészségügyi központjába vitték. Komolyabb sérülést egyikük sem szenvedett, viszont a testük lehűlt a fagyos vízben.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest