Februárban indul a szakiskolai ösztöndíj-program

A hiányszakmákban tanuló hallgatók számára szakiskolai ösztöndíj-programot indít a kormány február elsején.
Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a program forrása 2,1 milliárd forint.

Az első szakaszban, februártól nyár végéig egységesen, minden tanuló, akinek tanulmányi átlaga meghaladja a 2,5-öt, 10 ezer forint támogatást kaphat, ha hiányszakmában tanul. A következő tanévtől kezdve, ami ősszel indul, a támogatás a tanulmányi eredmény alapján differenciálódik. Jó vagy jeles tanuló estében az ösztöndíj 25-30 ezer forintot is elérhet - mondta az államtitkár.

Simon Gábor szavai szerint a program célja, hogy vonzóvá tegye a szakmunkás életpályát, visszaállítsa a képzés presztízsét. Cél az is, hogy a hiányszakmák felé terelje a fiatalokat, ösztönözze a képzésbe való belépést, és ezáltal a munkaerőpiac valós szakmunkás-igénye szerint alakuljon a képzés. Emellett cél az is, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyerekeit segítsék szakmához jutni. Az ösztöndíjat a szakiskolák nappali tagozatán hiányszakmát, a gazdaság által igényelt szakmát tanuló hallgatók igényelhetik.

Simon Gábor elmondta, hogy a regionális fejlesztési képzési bizottságok jelölik ki a hiányszakmákat, összesen 10 szakmát egy adott régióban minden évben. Becsléseik szerint a hiányszakmát tanulók száma meghaladja a 17.100-at. Arra számítanak, hogy 13-15 ezren lesznek jogosultak a támogatásra. Simon Gábor szavai szerint a kőműves, gépi forgácsoló, hegesztő, ácsállványozó szakmák az ország valamennyi régiójában hiányszakmának számítanak.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest