– A Betűbűvölők Klubjának megalakításakor olyan programot igyekeztünk kitalálni, amely felkelti a gyerekek érdeklődését, ezért törekedtünk a játékos forma megtartására – mesélte Györgyné Szabó Ildikó általános iskolai tanárnő.
– Nemcsak olyan gyerekeket válogattunk össze, akik szeretnek olvasni, hanem olyanokat is, akik eddig nem szívesen vettek a kezükbe könyvet. Jó látni, ahogyan a kevésbé könyvmoly gyerekek is örömüket lelik egy-egy történet elolvasásában. Legutóbb egy kvízjátékban gyerekkönyvek szereplőiről tettünk fel kérdéseket – mondta.
A Nevelési Tudásdepó elnevezésű projektre 210 millió forintos uniós támogatást kapott a szervező Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.
Gyerekek az olvasásról
Bodó József 9 éves, diák, Budapest
Sok könyvet elolvastam már, most éppen a Tenkes kapitányát kezdtem el, de mellette egy focistákról szóló könyvet is olvasok. Nagyon szeretem a futballt, sokat olvasok a játékosok életéről az interneten, elsősorban a Wikipédia-oldalakon.
Czuppon Boglárka 11 éves, diák, Budapest
Régebben egyáltalán nem szerettem olvasni, inkább áthívtam a barátaimat, vagy megkértem anyukámat, hogy menjünk el moziba. Nem nszerettem otthon lenni, ezért olvasni sem. Aztán kaptam ajándékba egy könyvet, ami nagyon megtetszett, és azóta sokkal többet olvasok.
György Enikő 11 éves, diák, Budapest
Amikor csak tehetem, olvasok, de leginkább este, lefekvés előtt tudok rá időt szakítani. Sokszor még iskolába indulás előtt is olvasok otthon, ha kicsit hamarabb készülök el. Internetezni is szeretek, főként csetelni MSN-en, de ez soha nem a könyvektől veszi el az időmet.
Vas Ádám 10 éves, diák, Budapest
Azért minket választott ki a tanárnő erre a programra, mert szeretünk olvasni, szerepelni. Én már nagyon korán megtanultam olvasni, mert nagyon szeretem a könyveket. Mivel négy idősebb testvérem van, mindig sok segítséget kaptam. Az első könyv, amit olvastam, a Brumi mint detektív volt.
Betűbűvölő kicsik és nagyok
- Rák Alexandra
- 2010-01-27 21:56
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Az olvasás megkedveltetése, a szövegértés fejlesztése a célja annak a projektnek, amelynek során előadások, foglalkozások és különböző programok segítik „közelebb hozni a betűket” a résztvevőkhöz – elsősorban a diákokhoz.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

