A politikus hangsúlyozta, hogy okos államra, emellett pedig erős társadalomra, erős demokráciára, erős gazdaságra, valamint erős vállalkozókra van szükség. A volt pénzügyminiszter szerint erős jegybank kell, amely ellensúlya egy rossz költségvetési politikának. Fenntartható, hosszú távon magas szintű növekedés nélkül nincs felzárkózás - magyarázta, kitérve arra, hogy az elmúlt tíz évben mindössze két-három évig volt érzékelhető gazdasági növekedés, tavaly azonban hét százalékos gazdasági visszaesést kellett elszenvednie az országnak.
Bokros Lajos úgy látja, hogy a szociális szférában kialakult egy olyan nézet, amely szerint mindenki rászoruló, és "ezek a rászorulók egyre nagyobb mértékű támogatásra jogosultak". A miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott: fúj a szél keletről, hideget hoz, néha diktatúrát, de szerencsére van déli szél is, amely India és Brazília felől fúj.Vannak olyan fejlődő országok, amelyek a demokratikus berendezkedés keretei között is gyors gazdasági növekedésre és felemelkedésre képesek.
Nem igaz az az üzenet, hogy a világ egyértelműen a féldiktatórikus rendszerek irányába mozog - jelentette ki
Bokros Lajos, kiemelve azt is: a vállalkozóknak nem több állami gyámkodásra, hanem kevesebb bürokráciára, kiszámíthatóbb szabályokra, alacsonyabb adókra, és jobban felkészült, olcsóbb munkaerőre van szükségük.
A politikus felhívta a figyelmet a munkahelyteremtés fontosságára is. Véleménye szerint egy okos államnak nem feladata a munkahelyteremtés, ellenben az igen, hogy létrehozza azokat a feltételeket, szabályokat, körülményeket, amelyek alapján a vállalkozói osztály hajlandó beruházni. Beszélt arról is, hogy az "utolsó időben" vagyunk a felsőoktatás reformjához. Véleménye szerint ma az iskolák "bővítetten újratermelik a munkanélküliek tartalékhadseregét".
Dávid Ibolya: ma Bokros számít Orbán kihívójának
Dávid Ibolya szerint az MDF politikai üzenetei nem kampányszlogenek. Ma Bokros Lajos számít Orbán Viktor kihívójának - mondta a párt elnöke vasárnap Budapesten, Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltjének programadó és évértékelő beszédét felvezetve.A pártelnök kiemelte, hogy Magyarország sorsa saját polgárai kezében van. Az elmúlt nyolc év alatt utat tévesztett a politika, a mindenkori ellenzék és a mindenkori kormánypártok színjátéka tette tönkre - jelentette ki, hangsúlyozva azt is, hogy kiüresedett a szabad vállalkozásra épülő piacgazdaság, az adórendszer ugyanis az ügyeskedést támogatja.
A miniszterelnök-jelöltnek szüksége van egy csapatra, és ez a csapat a Magyar Demokrata Fórum - hangoztatta Dávid Ibolya, aki hosszan sorolta Bokros Lajos érdemeit. A pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar demokrácia válságban van, majd azt mondta: kevesen vannak olyanok a teremben, akiket ne ért volna el bármilyen rágalomhadjárat. Dávid Ibolya beszélt arról is, hogy az állam nem mindenható, és ott van szükség az aktív részvételére, ahol tényleg rászorul a gazdaság.
Az eseményt megnyitó Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője azt mondta: komoly idők komoly emberekért kiáltanak, akik nem árulnak zsákbamacskát. Ilyen komoly ember Bokros Lajos, és ilyen komoly program az MDF programja - tette hozzá.
A szónoki pulpitust - amelynek elején "A minőség" felirat olvasható - a terem közepére helyezték, előtte foglal helyet a közönség. A pulpitus mögé állították az MDF új, tulipánnal borított plakátjait, amelyen a "Magyarok. Demokraták. Függetlenek." felirat olvasható.
Nézzen bele Bokros évértékelő beszédébe!




Logikai játék a számokkal

