Szépülő Nagy-tó és Sziklakert

Az őszre megújul a Fővárosi Állat- és Növénykerben a Nagy-tó, valamint a Sziklakert, jelentős európai uniós támogatással.
Újraalakul a Nagy-tó: újraszigetelik, egy részén mélyítik, új vízforgató rendszert kap és megerősítik a Japánkert felőli oldalon a támfalat. Emellett – hosszú szünet után – nemsokára a Kisszikláról alácsobogó víz esés is újra működni fog.
A Nagy-tó az állatkert vízimadár-állományának legfontosabb élőhelye, itt laknak többek között a pelikánok, a ludak, a kacsák, a szürke gémek és a kormoránok. A Nagy-tó vízszintje 15 cm-rel nő, legnagyobb mélysége pedig fél méterrel lesz nagyobb. A tó partján két új és egy felújított kilátópontot alakítanak ki. A tó környezetében gazdagítják a növényállományt honos vízi, illetve vízparti fajok betelepítésével.

A Sziklakertben egy hazai természetes élőhelyet alakítanak ki, mely a Budai-hegységre jellemző „mészkő­szikla-kibúvást” imitál majd. Sok tucat növényfajt telepítenek ide, köztük jó néhány védettet is. Így például a nyári tőzikét, csillagvirágot, hóvirágot, gyöngyvirágot, illetve sok egyéb mellett kökörcsineket és nagyezerjófüvet.

Állatkerti tények

Több mint 700 állatfaj összesen csaknem 5000 egyede él itt.
A növénygyűjtemény 3500 fajból áll.
1866 augusztusában nyílt meg a budapesti állatkert.
Az örökbefogadási program 1992 óta működik; eddig közel 20 ezer adományozó vált tiszteletbeli nevelőszülővé, köztük sok híresség.
Számos fejlesztés történt a rendszerváltás óta: meg­újult például a Pálmaház, az Elefántház, az Akvárium és a régi Majomház is.
Az EU-támogatás most ehhez a projekthez 283 millió forint, a támogatás aránya 90 százalék.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest