A Fidesz elnöke a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, a már kidolgozott konstrukció úgy tenné lehetővé a panellakások felújítását és energiatakarékos fűtési üzemmódra való átállást, hogy az közben egyetlen fillérjébe sem kerülne az érintett lakóknak.
Az még nem dőlt el, hogy a "zöldbank" teljesen önálló intézmény legyen, vagy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szakosított intézete. Ez attól függ, mit találnak majd az átadás-átvételkor az MFB kasszájában - jegyezte meg. A Fidesz programjával kapcsolatos felvetésre Orbán Viktor közölte, a 2007-es Erős Magyarország című program komplett választási program, amelynek lényegében minden állítása megállja a helyét most, 2010-ben is.
A pártelnök szerint ma Magyarországnak nem az a gondja, van-e 75 ezer forintos temetési segély vagy nincs, az alapvető probléma az, hogy olyan kormánya van az országnak, amely képtelen a legfontosabb gondok megoldására. Ma az irányokról folyik a vita, nem a részletkérdésekről - fűzte hozzá. A tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtéséről szóló tervvel összefüggésben azt mondta, ha összeadják azokat, akik szerepelnek a munkát keresőket tartalmazó nyilvántartásban és azokat, akik nem, akkor Magyarországon - a Fidesz véleménye szerint - összességében 16-17 százalékos a munkanélküliség.
Az esetlegesen megnyert választás utáni közvetlen időszakkal kapcsolatban a Fidesz elnöke rámutatott, van néhány intézkedés, amelyet nagyon gyorsan, akár a kormány megalakulása előtt is elfogadhat a parlament. A politikus bonyolultabb, nehezebb átadás-átvételre számít, mint 1998-ban, ugyanis - mint fogalmazott - az 1998-as költségvetés átláthatósága "fényévekkel volt jobb", mint a mostanié. A pénteki országértékelő beszédben bejelentett nemzeti ügyek kormányával összefüggésben kifejtette: az egészségügyben például felére szeretnék csökkenteni a várakozási időt. A közbiztonságot illetően pedig munkába állítanák a hiányzó 3.000-3.200 rendőrt - tette hozzá.
A Robert Fico szlovák kormányfővel való kapcsolatát firtató kérdésre úgy válaszolt: "olyan különösebben eddig nem foglalta le a gondolataimat" Robert Fico, "ellenben a határon túli magyarok ügye, az igen". A devizahitelesekkel összefüggésben Orbán Viktor azt mondta: keresik a módját annak, hogy milyen feltételek mellett tudnák átváltani ezek az emberek a hitelüket forint alapú kölcsönre.
A pártelnök véleménye szerint a mai magyar kormány szégyent hoz az országra. A budapesti botrányokról szólva úgy vélekedett, ami a főváros vezetésében történik, "a nyugat-európai politika iskoláján" nevelkedett magyar elme számára felfoghatatlan. Egy "balkáni bagázs" - jelentette ki.
Orbán Viktor az interjú végén kiemelte, neki most, még februárban világossá kell tennie a választók előtt, hogy ez a választás még nem dőlt el, Magyarország jövője még nem dőlt el: "innen még van lejjebb, rajtunk múlik, hogy fölfelé vagy lefelé fogunk megindulni". Ezért - tette hozzá - mindenkit arra biztat, menjen el választani, ne spekuláljon, ne találjon ki különböző elméleteket, hogyan ossza meg voksát, hanem egy irányba, a változás irányába adja le szavazatát.
„Zöldbankot” ígér Orbán
- MTI
- 2010-02-08 21:57
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Ha a Fidesz kormányra kerül, egy „zöldbankot” hoz létre, amelynek az lesz a dolga, hogy finanszírozza a panel-felújítási programot és az átállást az energiatakarékos fűtésmódokra - jelentette be Orbán Viktor hétfőn.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 12:21Járadékot kapnak a keletnémet politikai foglyok
- 12:19Erős földrengés Japánban
- 11:06Mint a guppi
- 10:30Akár hó is hullhat március 15-én
- 10:12Pacquiao pontozással nyert Clottey ellen
- 09:26A konyhában tartott vitamin hatástalanná válik
- 05:59Egységes választási nap Oroszországban
- 05:04Forgalomkorlátozások a fővárosban
- 04:00Új lokális csúcshoz ért a BUX
- 20:38Nagyon alapos információ
- 20:36Megálljt parancsolni az erőszaknak
- 20:32Az ötös lottó nyerőszámai
- 20:17Merényletek és tűzharc Kandahárban
- 19:45Autó alatt feküdt a hajléktalan, az autó elindult
- 19:45Televíziós álriport grúzia megtámadásáról



Logikai játék a számokkal
