Nap mint nap látom, hogy a pedagógusok többsége elkötelezett, jó szándékú, igyekvő. Valami mégsincs rendben az egésszel: fordult a világ, a tudomány, a technika, a kommunikáció, a társadalom, mások ma a sze­mélyiségek, mint régen. A régi módszerekkel nem érhető el siker, hiszen
a gyerekek is mások...

Szinte teljes szakmai, mentalitásbeli megújulást követel ez a kor a pedagógustól. Az újonnan szorgalmazott kompetencia- alapú oktatás módszertana sokszínű; egyéni és közösségi munkára ösztönöz; motiválhat, sikerhez juttathat pedagógust és diákot.

Ugyanakkor az „oktatás”, vagyis maga a pedagógus keres választ számtalan olyan társadalmi prob­lémára, ami nem (csak) a dolga: szegénység, munkanélküliség, mentálisan nem felnőttkorú szülők, rossz családi-baráti erkölcsi példák és
magatartások, a médiu­mok zöme által ontott semmitmondás, álsztár­ság, szexizmus.

A gyerekek motiválatlanok, és általános a do­hány-, ital- és drogfo­gyasztás a köreikben; az emberről sokan mint szexuális játékszerről gondolkodnak. A pedagógia ezekhez képest mindig korlátozó és konzervatív: embertiszteletből és -szeretetből nem pártolhat olyasmit, ami árt.