Korábban eldöntöttem, többé nem foglalkozom a nőnappal. Minek? Kit érdekel? A politikusok ugyanúgy tetszelegnek a nőnapi köszöntőkben, mint eddig, és érdemi tényezőként ugyanúgy semmibe veszik a nőket, mint eddig. Hiszen láthatjuk, hogy mennyit érünk mi nők a magyar közéletben. Ha más dolgokban nem is, ebben egységesek a hazai pártok.

Hanem hát kaptam egy meghívót az interneten, és ettől szállt el a fogadalmam. Ez már nem nőnapra invitál, mert címe szerint az egész márciust a nőknek akarja adományozni. Szép. A gond csak az, hogy az év nem egy, hanem tizenkét hónapból áll. Ámbár mindenképpen nagy előrelépés, hiszen egy hónap már az évnek 8, és nem 0,3 százaléka, mint a nőnap esetében. No persze, az ünnepi beszédet egy férfi miniszter adja, de istenem, mit lehet tenni, nő miniszter nem tarthatja, mert egyetlen szál sincs a kormányban.

Vonzó és feltehetőleg színvonalas a beígért műsor. Igaz, az összeállításából világosan kitetszik, hogy elmés módon két kisebbséget összemosnak benne: a nőket (egyébként a magyar társadalom 52%-a) és a romákat. A meghívó szövege viszont egyszerűen elrettentő, ideírom, tanulságként: „Mindazok a készségek és szerepek, amit „női szocializációként” szokás emlegetni, ma már egyre inkább, mint társadalmi aktivitások jelennek meg, ezzel a köz javára szolgálva kilépnek a magánélet/háztartás szűk keretei közül”. Jaj! Nem találtak valakit e hazában, aki értelmesen és magyarul tud fogalmazni?

Nem, nem kell a nőnap! A nő-hónap sem. Nem kell a gyatra kis csokor hóvirág – jó, most már az sem, mert védett növény, tilos letépni –, nem kellenek a népies terítőcskék, és legkevésbé a pufogó frázisokkal teli köszöntők. Legyenek viszont egyenlők az esélyek – legalább egyharmad létszámban nők a parlamentben és lehetőleg ennyien a kormányokban meg a mindenféle főhatóságok-főhivatalok élén. Meg persze a gazdaságban, a vállalatok vezető munkatársai között. Bár ez utóbbiban szerencsére és okos módon a nemzetközi óriások már nagyokat lépnek előre.