Szombaton kinyit a Vidám Park

A hagyományoknak megfelelően a hosszú hétvégére megnyitja kapuit a budapesti Vidám Park. Bár a likviditási gondokat erre az évre megoldotta az intézmény vezetése, a park működése jelenlegi formában nehezen fenntartható.
Idén tehát még biztos lehet szórakozni a patinás budapesti intézményben, de hosszú távú tervek hiányában jövőre már lehet, hogy meg sem nyitja kapuit.

Az ünnepi hosszú hétvégére kinyitja kapuit a budapesti Vidám Park. Ez azonban még csak egyfajta főpróba, a rendes nyitás csak áprilisban lesz. A jó hír a parkkal kapcsolatban tehát az, hogy idén még biztos fogadja a látogatókat. A rossz hír, hogy jövőre ez már egyáltalán nem biztos. Nincs arról szó, hogy a park csődben lenne, de a likviditási gondok megoldása sürgős intézkedést kíván – nyilatkozta a távirati irodának még februárban Kőfalvi Tamás, a Vidám Park igazgatója. A gondokat akkor két játék értékesítésével, majd ezek visszalízingelésével akarták orvosolni. A tranzakcióra, amelyből hetvenmillió forintos forrásra számítottak, végül nem került sor.

A likviditási nehézségeket részben a Fővárosi Önkormányzattól a bérek kifizetésére kapott támogatásból, részben a hitelek átütemezésével sikerült leküzdeni. Az alapvető gond azonban, hogy a parkba évről évre kevesebben látogatnak ki, a vezetésnek pedig a tavaszi-nyári hónapok alatt befolyó egyre szerényebb bevételekből kellene fedezni a működést. Tovább súlyosbíthatja a helyzetet, ha a magántőkéből Újbudára tervezett új vidámpark is megépül, konkurenciát teremtve ezzel a városligeti vurstlinak.

Év elején Demszky Gábor revizori vizsgálatot rendelt el a Vidám Parknál, amely feltárhatja a gazdálkodás esetleges hiányosságait. Az azonban világos, hogy a csökkenő bevételek mellett jelenlegi formában a Vidám Park hosszú távon alig üzemeltethető. A tulajdonosi jogokat a fővárosi önkormányzat örökölte meg, de mivel a park nem számít közszolgáltatónak, forrásokat sem biztosít számára. Már korábban is tervezték az állatkert és a Vidám Park fúzióját, ez a terv most is napirenden van – tudtuk meg a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályán. Erről érdemi szakmai vita csak a revizori vizsgálat lezárásával, a következő hónapokban várható.


Számok szerint

- 360 ezren váltottak jegyet tavaly a Vidám Parkba. Ehhez képest a 1990-es évek elején még több mint 1 millió látogatója volt évente a parknak.

- 1,2 milliárd forintos bevételt tervezett 2009-re a Vidámpark vezetése. A rossz időjárás és gazdasági válság miatt azonban mindössze egy milliárd forint folyt be a jegyek eladásából.

- 50 millió forint volt a park eddigi történetének legnagyobb nyeresége. Ezt 2008-ban érték el és ez alapján kalkulálták a következő éves bevételt is, ami azonban jócskán elmaradt a várakozásoktól.



Magánzó

Egy új, modern vidámpark építésének tervét jelentette be február végén egy magánbefektető. A helyszín Újbuda lenne.

- 20 évre vette bérbe a beruházó cég a XI. kerületi önkormányzattól a 13 hektáros Duna-parti területet a 18-as villamos végállomásánál.
- Kétszer akkora lesz a tervek szerint a park, mint a városligeti vurstli
- Síelni is lehet majd A hullámvasút és a körhinta mellett, vagy épp csónakban lesiklani egy vízesésen.
- 3000 forint lenne a belépődíj, amiért az összeset, vagyis 40-50 játékot lehetne kipróbálni.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest