Megszúrtak egy buszsofőrt Székesfehérváron

Pillangókéssel megsebesítettek egy buszsofőrt Székesfehérváron; a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A pillangókés csütörtök este, azt követően került elő, hogy két, 16 év körüli fiú - akiket korábban már figyelmeztetett hangoskodásuk miatt a buszvezető -, a sofőr kérése ellenére sem akart leszállni a helyi járatú autóbusz végállomásán - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az egyik fiú a vezetőfülkéhez ment és rángatni kezdte a sofőr ruháját. A fiú folytatta a ráncigálást, miközben a sofőr kiszállt a vezetőülésből, majd a fiatalok egyike előrántott egy pillangókést, amivel kaszáló mozdulatot tett a gépkocsivezető felé - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

A sofőr, hogy elkerülje a szúrást, hátralépett, de a kés pengéje mégis áthatolt az ingén, s nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. A fiatalok elmenekültek, a rendőrség keresi őket. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest