Emberrablás miatt fogtak el három gyanúsítottat

Elrabolt, fogva tartott, majd több tízmillió forintnak megfelelő euró felvételére akart kényszeríteni két férfi és egy nő egy embert Budapesten.
A gyanúsítottakat egy VII. kerületi pénzintézetben fogták el - közölte pénteken honlapján a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya emberrablás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, miután a gyanúsítottak állítólagos tartozása miatt bántalmazták a sértettet, majd erőszakkal egy erdőkertesi ház pincéjébe szállították és ott fogva tartották.

A rendőrök akkor csaptak le, amikor a gyanúsítottak péntek délelőtt egy VII. kerületi pénzintézetbe vitték a sértettet, s több tízmillió forintnyi euró felvételére és átadására akarták kényszeríteni. Az eset pontos körülményeit vizsgálja a BRFK.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest