A Fidesz komlói szervezete által az MTI-hez eljuttatott rendőrségi dokumentum szerint a gyanút a kaposvári rendőrkapitányság állapította meg "az eddig beszerzett bizonyítékok alapján". Mivel Páva Zoltán országgyűlési képviselő, a nyomozás lefolytatása a Központi Nyomozó Ügyészség hatásköre, így a rendőrség az ügy áttételéről határozott.
A nyomozás ismeretlen tettes ellen, Kispál László és Polics József helyi fideszes képviselők feljelentése alapján indult, miután a komlói és a Baranya Megyei Önkormányzat tagságával működő Komlói Szociális Kht. 2008 végén adásvételi szerződést kötött egy komlói ingatlan tulajdonrészének értékesítésére. A vételár 45 millió forint plusz áfa volt. Bár a később elkészült szakértői vélemény szerint a szerződés a törvények szerint megtámadható, Páva Zoltán a társaság taggyűlésén a bírósági megtámadás elutasítása mellett szavazott.
A komlói rendőrkapitányság elfogultságot jelentett az ügyben, így az a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, illetve a kaposvári rendőrkapitányságra került. Páva Zoltán azt mondta: egy független ügyvédi iroda javaslata alapján nem támogatta a szerződés bírósági megtámadását. Ügyvédjeik szerint ugyanis a vevő komoly értéknövekedést jelentő beruházásokat végzett az ingatlanon, így egy eljárás végén az eladó társaság, illetve az önkormányzat többet veszített volna, mint amennyit nyer.
Hozzátette, jelenleg tárgyalásokat folytatnak a vevővel annak érdekében, hogy az utólag, a szakértői vélemény tudatában fizessen többet az ingatlanért. A polgármester megjegyezte: amikor az ingatlaneladásról döntöttek, Polics József a későbbi feljelentő nem emelt kifogást.



Logikai játék a számokkal

