Demszky beperli a BKV volt vezérigazgatóját

Demszky Gábor közleményben utasította vissza Antal Attila "alaptalan vádjait", és beperli a BKV volt vezérigazgatóját a Magyar Nemzetben szombaton megjelent "valótlan állításai" miatt.
Anatal Attila szerint a főpolgármester felelőssége a 4-es metró ügyében a "legnagyobb és legegyértelműbb". A BKV korrupciós ügyei miatt meggyanúsított, házi őrizetbe helyezett egykori vezérigazgató például a metróberuházással kapcsolatban azt nyilatkozta: "működésképtelen, dilettáns a konstrukció".

A főpolgármester MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a volt vezérigazgató máig nem bocsátotta meg neki, hogy a botrányos busztender után lemondásra szólította fel.

Demszky Gábor azt írta: Antal Attila nyilatkozatának rá vonatkozó részei valótlanságokon alapulnak.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest