Letartóztatták az emberrablás gyanúsítottjait

Az erdőkertesi emberrablás három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, a negyediknek pedig a házi őrizetét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.
A három férfit és a házi őrizetbe került nőt azzal gyanúsítják, hogy a sértettet állítólagos tartozásai miatt több tízmillió forintnyi euró felvételére akarták kényszeríteni. A sértettet előbb két férfi és a nő bántalmazta állítólagos tartozása miatt, majd erőszakkal egy erdőkertesi ház pincéjébe vitte, és ott tartotta fogva.

Péntek délelőtt a három gyanúsított a sértettet egy VII. kerületi pénzintézetbe vitte, ahol arra akarták kényszeríteni, hogy több tízmillió forintnak megfelelő eurót vegyen fel, és adja át nekik, ám a rendőrök a pénzintézetben rajtaütöttek az emberrablókon, és elfogták őket. Néhány órával ezután a nyomozók eljutottak a bűncselekmény értelmi szerzőjéhez, akit szintén elfogtak.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest