Az MCF felgyújtotta ajánlószelvényeit

Felgyújtotta az MCF Roma Összefogás Párt elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatója után azokat az ajánlószelvényeket, amelyeket jelöltjeiknek a 2010-es országgyűlési választásokon való induláshoz gyűjtöttek.
Kolompár Orbán azt mondta: azért tette mindezt, hogy ne érhesse őket az a vád, más pártoknak adnák át azokat pénzért, vagy más ellenszolgáltatásért cserébe.

A roma politikus az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) budapesti, Dohány utcai központjának teraszán, újságírók előtt, a kötegekben lévő kitöltött cédulákat egy kerti grillezőbe dobta, azokat rögtön meg is gyújtották. Közlése szerint több mint 23 ezer szelvényt semmisítettek meg ily módon.

Kolompár Orbán egyúttal köszönetet mondott a párttagoknak és az aktivistáknak az ajánlószelvények gyűjtésében végzett fáradságos munkájukért, illetve azoknak a roma és nem roma embereknek, akik támogatásukról biztosították a roma szervezetet. Mint mondta, azért nem használják fel a szelvényeket, mert a jelenlegi erőviszonyok között biztosak abban, hogy önállóan nem jutnának be az Országgyűlésbe.

A roma politikus, aki egyúttal az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, azt is mondta: megelégelte a média lejárató kampányát, azt a sejtetést, hogy pénzért és más egyéb érdekek miatt az MDF-nek adták volna át az ajánlószelvényeket, hogy ezzel a parlamentbe segítsék a pártot. Ezért semmisítette meg kamerák jelenlétében a cédulákat - tette hozzá.

Mint a sajtótájékoztatón kijelentette: korábban sem az MDF-nek, sem más pártnak, egyetlen ajánlószelvényt sem adtak át. Azt viszont elismerte, hogy a Jobbikon kívül minden parlamenti és parlamenten kívüli párttal kezdeményeztek tárgyalásokat, így az MDF-el is, de az nem valósult meg. Amúgy, a tárgyalások ténye még nem jelenti azt, hogy az MCF Roma Összefogás Párt bárhová is elkötelezte volna magát - jegyezte meg.

Kolompár Orbán azt mondta: az MCF tagjai és szavazói az április 11-i választásokig olyan párt mögé sorakoznak fel, amely felvállalja a cigányságot, szembeszáll a szélsőséges eszmét megtestesítő pártokkal, a gárdistákkal, és garanciát ad a cigányság felemelkedésére. Azt, hogy ez melyik párt lesz, a roma tömörülés rendkívüli elnökségi ülése dönti el a jövő hét folyamán - fűzte hozzá.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest