Az oktatási tárca tájékoztatása szerint francia nyelvből középszinten 230 helyszínen 1044 vizsgázó, emelt szinten 20 helyszínen 497 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.
Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perces, a második nyelvhelyességi rész feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Szünet után a hallott szöveg értése 30, végül az íráskészség feladatsora 60 percben következik.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán ugyanezek a vizsgarészek szerepelnek azonos sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, és 90 perc. Az íráskészség feladatsorának megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár.
Filozófiából középszinten 74 helyszínen 364 vizsgázó, emelt szinten hat helyszínen 11 vizsgázó tesz írásbeli érettségi vizsgát.
A középszintű vizsga 180 perces, az elérhető maximális pontszám 100. Az írásbeli vizsga két részből áll: filozófiatörténeti ismeretekre vonatkozó kérdéssor 30 pontért és szövegértelmezés, reflektálás 70 pontért. Az emelt szintű filozófia vizsgatárgy írásbeli vizsgája 240 perces, az elérhető maximális pontszám itt is 100. Az írásbeli vizsga három részből áll: feleletválasztós kérdéssor 20, szövegértelmezés, problémameghatározás 30, esszé 50 pontért. Az írásbeli vizsgán egyik szinten sem használható semmilyen segédeszköz.
Angol célnyelvi civilizáció vizsgatárgyból emelt szinten mindössze egyetlen vizsgázó tesz írásbeli érettségi vizsgát. Egy központilag meghatározott feladatot kell megoldania 180 perc alatt. Az írásbeli feladathoz bármilyen egynyelvű és/vagy kétnyelvű nyomtatott, nem enciklopédikus szótár használható. A segédeszközöket a vizsgázó biztosítja.
Az írásbeli vizsgán a vizsgázónak 450-500 szó terjedelmű esszé jellegű fogalmazást kell írnia. A vizsgán három megadott cím közül kell egyet választani. Az egyes címeknek a következő témakörökhöz kell kapcsolódniuk: célnyelvi irodalom vagy művészet; a célnyelvi országok történelme, társadalmi, gazdasági vagy politikai élete; általános, összehasonlító jellegű civilizációs téma.
Francia és filozófia írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- MTI
- 2010-05-19 05:16
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Ma reggel 8 órától a francia nyelvi, 14 órától a közép- és emelt szintű filozófia, valamint az emelt szintű angol célnyelvi civilizáció tantárgyakkal folytatódnak az érettségi vizsgák.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

