TI: Magyarország alig tesz a korrupció ellen

A Transparency International szerint Magyarország alig - vagy egyáltalán nem - tesz azért, hogy a magyar befektetőket visszatartsa a külföldi hivatalos személyek megvesztegetésétől, illetve azért, hogy a külföldi befektetőket eltántorítsa a korrupciótól.
Magyarország gyenge minősítést kapott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megvesztegetés elleni egyezményének végrehajtását vizsgáló jelentés készítőitől - olvasható a Transparency International közleményében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
Az OECD megvesztegetés elleni egyezményét 1999-ben 38 ország írta alá azzal a céllal, hogy fellépjenek a hivatalos személyek megvesztegetése ellen. Magyarországon az egyezmény 2000. május 31-től hatályos.

A Transparency International közleménye szerint noha a hazai jogi szabályozás sok tekintetben megfelelő, a jelentés elmarasztalta Magyarországot a nemzeti hatóságok közötti koordináció, a szakemberképzés, valamint a megvesztegetési ügyekhez kapcsolódó tájékoztatás hiányosságai miatt. A dokumentum alapján az egyezmény eredményes végrehajtását akadályozza a közérdekű bejelentők elégtelen védelme is.

A Magyarországot érintő esetek közül a jelentés kitér a Gripen-botrányra, a Magyar Telekom montenegrói és macedóniai szerződéseire, illetve foglalkozik a Strabag korrupciógyanús ügyével is - ismerteti a közlemény, hozzátéve, hogy a jelentés megemlíti a Mol tisztázatlan szerepét a horvát Podravka privatizációjában, a Siemens és az Alstom korrupciógyanús ügyeit, valamint kitér a sávolyi Moto GP-pálya építése kapcsán elért "civil sikerekre".

Alexa Noémi, a TI magyarországi ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozza: Magyarország az egyezmény aláírásával vállalta, mindent megtesz annak érdekében, hogy feltárja és szankcionálja a külföldi befektetők vesztegetésit, de "az említett ügyek egyikében sem született megnyugtató, jogerős bírósági ítélet".

A Transparency International 36 országra kiterjedő vizsgálata szerint a csatlakozó államok kevesebb mint fele teljesíti az egyezmény szabta követelményeket.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest