És talán a Sziget szervezői sem gondolták, hogy milyen őrületet indítanak el, amikor néhány évvel ezelőtt a mára hetven fölött járó Korda Györgyöt – és feleségét, Balázs Klárit – hívták a fesztiválra. Jó dili lesz az „öreg”, gondolhatták, ám a siker minden várakozást felülmúlt: ezrek táncoltak és tomboltak az énekes házaspár dalait hallgatva. Kovács Katit idén majd szétszedték a Szigeten, pedig, tisztesség ne essék, ő sem mai darab, a hetvenötödik évét taposó Aradszky Lászlónak talán még fénykorában sem volt annyi fellépése, mint mostanában. Nem új slágereket várnak – és kapnak – a rajongók a nagy öregektől, hanem a régi, gyakran semmitmondó szövegű dalokat. Hogy mást ne mondjunk: Aradszky még mindig az „Isten véled, édes Piroskámmal”, valamint a „Nem csak a húszéveseké a világ” című örökzölddel hódít. Nem egyszerű nosztalgiáról van szó.
Legalábbis nem csak arról, hogy a ma már hatvanas éveit taposó generáció saját fiatalságát keresi és találja meg az egykor népszerű fellépők dalaiban. Hogy visszasírják a régi szép időket, amikor a ma már gyérülő hajú nagypapák hosszú hajú, délceg fiatalemberként „hajtották” a lányokat, a mára némi súlyfelesleggel rendelkező nagyik pedig dögös csajként tiporták a férfiszíveket.
A jelenség ennél bonyolultabb. Az említett előadók koncertjein ugyanis nem a „nagy generáció” tagjai, hanem a gyerekeik vannak többségben. De talán éppen az lehet a mostani siker titka, amiért annak idején sokan cikinek tartották ezeket a dalokat és előadóikat. Az, hogy Kordáék és a többiek nem az aktuális viszonyokhoz szóltak hozzá, nem akartak semmit megváltoztatni, még csak tükröt sem tartottak a világ elé. Szórakoztatni akartak: gondtalanul és felhőtlenül. Erre pedig mindig lesz igény – legalábbis még senki nem bizonyította be ennek az ellenkezőjét.
Logikai játék a számokkal
