Nem idegen mintákat követ korlátlanul az oktatási kormányzat

Több mint nyolcvan pedagógus és más szakember bevonásával elkezdődött a nevelést a középpontba állító új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az I. Nemzeti Tanévnyitón szombaton Hódmezővásárhelyen.
A kormány arra vállalkozott, hogy rendet és biztonságot teremt az oktatási rendszer egészében. Szakít az idegen minták kritikátlan követésével, és helyettük a legnemesebb neveléstörténeti hagyományaink erejére támaszkodva, azokat a mai kor követelményeihez igazítva építi tovább és újra a magyar iskolarendszert - mondta a kereszténydemokrata politikus a rendhagyó módon nem egy oktatási intézményben, hanem az alföldi város főterén tartott ünnepségen.

Az államtitkár ígéretet tett arra: a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban mindent megtesznek annak érdekében, hogy még ebben a kormányzati ciklusban teljesítsék a közoktatással kapcsolatos vállalásaikat vagy legalábbis minden területen elindítsák azokat.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest