Milliókba kerülhet a magániskola

Néhány tízezertől több millió forintig terjedhet az alapítványi és magániskolákban fizetendő tandíj, illetve alapítványi hozzájárulás - összegzi a Napi Gazdaság a hétfői számában a magániskolákról készített összeállítást.
Magyarországon tíznél kevesebb nemzetközi független iskola működik, a magyar intézmények száma pedig - beleszámítva az óvodákat is - 800 és ezer között lehet. A résztvevők száma az óvodától a felsőfokú szakképzésig meghaladja a tízezret - nyilatkozta Bak Zsófia, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének ügyvezető igazgatója.

A nemzetközi iskolákban a tanév néhány 100 ezertől több millió forintig terjedhet. Az összeg általában tartalmazza a kirándulásokat és a tanításon kívüli programokat.

A legalacsonyabb a költség - 358 és 800 ezer forint között - az osztrák és német iskolákban, míg a francia iskola és gimnázium már évfolyamtól függően 1,27 és 1,5 millió forintba kerül. Ezt kiegészítheti az iskolabusz évi 155 ezer, a tanulószoba 43 ezer forintos díja. Az étkezésért 120 ezer, az érettségi vizsgáért pedig 110 ezer forintot kell fizetni.

A Nagykovácsiban található American International School of Budapest (AISB) évfolyamtól függően 3,8 és 4,6 millió forintba kerül. Ezen felül az iskolabusz napi 1.860 és 3.700 forint között van a távolságtól függően. A 800 tanuló közel egyötöde magyar állampolgár, ugyanilyen arányban vannak az amerikai diákok, a harmadik legnagyobb csoportot pedig a koreaiak alkotják. A 12 évfolyamos Greater Grace International Schoolba jelentkezők 1,9 és 3,1 millió forintos tandíjjal számolhatnak.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest