Milyen beteges pszichés kényszer viszi rá a tipikusan középiskolás, középosztálybeli, hímnemű kamaszt arra, hogy a csajozás, zenélés és sportolás helyett szülei pénzén vásároljon, vagy uram bocsá’ lopjon néhány drága festékszóró spray-t, majd az éjszaka leple alatt társaival elmenjen, mondjuk az M0-s új szakaszához, hogy ott összegányolja egy felüljáró pillérjét. Vagy sokmilliós kárt tegyen vasúti kocsikban, aluljá­rókban, elrondítsa valakinek a házát, satöbbi.

Egy barátomék zuglói társasházi közössége kiizzadta magából a kertkapu lefestését. Huszonnégy óra sem múlhatott el anélkül, hogy egy szellemi toprongy rá ne mászott volna, és fel ne fújta volna rá a „tagjét” (aláírását). Azt még értem, hogy ez az őrültség valahonnan Amerikából jön, és hogy
bizonyos IQ-szint alatt minden primitívséget (legyen
az étel, popkultúra stb.), ami onnan jön, kritikát­lanul kell fogadni, mert trendi.

Azt azonban már nehezen tudom értelmezni, hogy ezek a szerencsétlenek mire fel képzelik, hogy azzal, hogy tagjüket, mint galamb az ürülékét, mindenhová odaürítik, azzal valami jelet küldenek magukról a világnak. Valakinek meg kéne már mondania nekik, hogy aki jelet akar hagyni, annak vagy nagyon jót, vagy valami brutálisan rosszat kell csinálnia. Középszerűt semmiképp! Firkálmányokkal telerondítani egy olyan országot, ahol e nélkül is méltatlanul sok minden lepusztult, mindenképpen sötét dolog, ráadásul középszerű is, hiszen nem éri el a hatalom ingerküszöbét, nincs sok kockázat benne.

Hol itt az inspiráció? Konstruktív megnyilvánulásnak nem mondható, hiszen érték létrehozásához a vizuális művészetek terén, lássuk be, alap a technikai tudás, szükséges a született tehetség, de a legfonto­sabb: a szellemi felkészültség. Márpedig akinek egy sematikusan kivitelezett hárombetűs, értelmetlen betűképig terjed a képzelőereje és a mondandója, az jobb lenne, ha inkább lehúzná magát a vécén. Az legalább kreatív volna.