– A hazai oktatási rendszer számos nagyléptékű változáson ment keresztül a legutóbbi húsz évben. E változások jelentősen átalakították az iskola világát, a pedagógusok előtt számos új feladat és szerep jelent meg. Napjaik magyar iskolája már nemcsak a tudás átadásának tere, hanem egyfajta szolgáltatóház is, ahol a formális oktatási események mellett megjelennek és egyre fontosabbá válnak a nem-formális oktatási és nevelési, szabadidő-eltöltési, rekreációs események is. Ezen feladatok és kihívások között egyre fontosabb a szociális kompetenciák, tehát az együttműködés, a szolidaritás és a kreativitás fejlesztése. Az új kihívásoknak való megfeleléshez komoly szakmai felkészültség és motiváltság kell. A pszichológus kollégával egyetértek abban, hogy a túlterhelt pedagógusoktól nehéz elvárni a „kibűvült” pedagógusi szerepelvárásnak való megfelelést. Azaz valóban úgy tűnik, hogy a mai iskolák nehezen tudnak megfelelni a 21. századi igényeknek. Ennek az is oka, hogy a kihívások személyre szabott törődést, mentorálást igényelnek a tanártól, amely a tömeges oktatásban (például a felsőoktatásban) nem működik anélkül, hogy a pedagógusok ne csak szakmai felkészültségben, de humánerőforrás szempontokból is alkalmasak legyenek erre. Miközben a tanárképzés belső tartalmi elemei megfelelőek lennének, a pályára kikerülő pályakezdők nem minden esetben vannak felkészítve a társadalom által megfogalmazott igények kielégítésére, az iskola megváltozott világára, tehát a tanárképzés korrekcióra szorul. A túlterheltség miatt egyre gyakoribb, hogy küszködő, a kiégés szélén álló, reményvesztett tanárokkal találkozunk a kutatásaink során.
Az angolszász gyakorlati oktatás sokkal inkább kreativitásra készteti a gyerekeket, mint az inkább elméleti anyagra koncentráló magyar oktatás – mondják. Mi a tapasztalat erről?
– Míg a hazai oktatás, a közép-európai hagyományok szerint, a tárgyi tudásra, a műveltség átadására koncentrál, az angolszász-jellegű oktatásban a hangsúly a tudás elérésén, a „know how”-n, a „tudni hogyan”-on van. Évszázados vita tárgya, hogy mi a helyes arány az elmélet és a gyakorlat között. Azt tudjuk, hogy az életidegen tudás hasznosíthatatlan, ugyanakkor az iskola legfontosabb feladata az ismeretek átadása s ezt nem lehet elvitatni, hiszen az ismertek nélküli kreativitás zsákutcába visz. Az emberi intelligencia két része a kristályos intelligencia, mely a tudáselemekből, információkból áll és a folyékony intelligencia, mely a műveletvégző képességből. E kettő együttese teszi alkotóvá az embert. A kristályos intelligencia az életünk során egyre bővül, hiszen új és új ismereteket, tapasztalatokat szerzünk. A folyékony intelligencia viszont például a kézügyesség egy ideig fejlődik, majd stagnál és végül leépül. Jó példa erre az, hogy idősödvén egyre bölcsebbek leszünk, de már finom mozgásokra, például legózásra egyre inkább képtelenek.
Edward de Bono szerint a kreativitás tanulható, fejleszthető és alkalmazható képesség. Milyen példák vannak erre a magyar oktatási rendszerben? Mivel fejleszthető a kreativitás Ön szerint?
– A kreativitás fejlesztéséhez, sőt az egészséges emberré neveléshez nélkülözhetetlenek a művészeti tárgyak, de az a megközelítésmód, mely a gyermekek alapvető kíváncsiságát hangsúlyozza, az alaptantárgyak esetében is működőképes. Véleményem szerint a kreativitás fejlesztéséhez, befogadó környezet, a különös és egyéni támogatás, azaz pozitív visszajelzés szükséges. A kreativitás az úgynevezett „széttartó gondolkodásban” nyilvánul meg. A fiatalok esetében ez a gondolkodás az önmagukkal szembeni igényesség kialakítása nélkül, azaz az elmélyült és rendszeres munkára való képesség nélkül azonban nem vezet sehová.
Az iskolában sokszor „problémásnak” tekintett, kreatív fiatalokat a merészség, az impulzivitás, a nonkonformizmus, a tekintély megkérdőjelezése, az iskola értelemben fegyelmezettlenségre való hajlam, ugyanakkor az új elképzelések iránti nyitottság és a váratlan helyzetekre való gyors és rugalmas reagálás, játékosság jellemzi. Az előbbiek miatt a „tekintélyelvű” iskola nem tud mit kezdeni velük és marginalizálja őket, azaz egyfajta „rejtett tantervet” működtetve leszelektálja, kitaszítja, az árnyékos oldal fiataljaivá teszi őket, ennek egyik ismert esete, amikor a „magatartási” problémákat a szaktantárgyak jegyei között „torolja meg” az iskola. Ugyanakkor ezek a fiatalok, az utóbbiak miatt azok, akik egyfajta fejlesztőként, serkentőként, más esetben például forradalmárként „továbbviszik a világot”. E – nyugodtan mondhatjuk: meg-nem-értett – fiatalok esetében rendkívül fontos a család és a kortárscsoport támogatása.
Önöknek mi az elképzelésük – milyen oktatási „struktúra” segítené a kreatív, másként gondolkodó, „problémás” fiatalok oktatását, mentorálását?
– Véleményem szerint a tanárok leterheltségének csökkentésével (óraterhelés csökkentése, osztálylétszámok csökkentése, adminisztrációs feladatok csökkentése), továbbá számukra a továbbképzésre, a legmodernebb ismeretek megszerzésére és új tananyagok kidolgozására szolgáló alkotói év (akár csak félév) bevezetésével „csodákat” lehetne megalapozni. Ám tisztában vagyok azzal, hogy mindezt behatárolja az oktatásra költhető források szűkössége. A nagyon sikeres oktatási rendszereket a kisebb – 15-20 fős – osztálylétszámok (vagy a nagyobb osztálylétszámok esetén alkalmazott tanár-asszisztens, avagy segédtanár), a tanárok számára kialakított életpályamodell jellemzi (melybe az önfejlesztés, önművelés, továbbképzés betervezett dolog, ugyanakkor a pihenés, regenerálódás sem szégyellnivaló esemény), mindemellett pedig komoly többfordulós felvételi-alkalmassági vizsgán kell a tanárképzésbe jelentkezőnek átesnie.
Kreativitás az oktatásban – hogyan készítik fel a magyar pedagógusokat? Mit tanácsolnak nekik?
– A hazai óvó-, tanító-, és tanárképzésbe beépült kreativitás fejlesztésének szemlélete. Mindez arra épül, hogy a fiatalok már mint „erőforrás” jelennek meg a mai világ számára. Az úgynevezett kreatív iparágak a 21. században egyre inkább felértékelődnek. A magyar oktatási rendszer tömegessége (például a nagy osztálylétszámok) miatt a személyre szabott képzés feltételei egyre szűkösebbé váltak. A komoly gazdasági áttörésre esélyt adó egyedi innovációknak és eredeti gondolkodásnak nem kedvez a tömegesedés folyamata. A magyar társadalom alapvető érdeke, hogy a lehető legtöbb fiatal számára tudja biztosítani a képességeinek és egyéni motivációjának leginkább megfelelő képzést. A tehetséggondozás alapvető célja ezen belül azoknak a fiataloknak a felismerése és segítése, akik az átlagosnál nagyobb fokú odafigyelés mellett kiemelkedő eredmények elérésére képesek. A pedagógusképzésben erre, a személyre szabott fejlesztés és oktatás, illetve az egyéni haladás munkaformáinak gyakorlásával, továbbá a mentorálás és a tehetséggondozás stúdiumain keresztül készülnek fel a hallgatók.
Ön szerint segíti vagy inkább blokkolja a kreativitást a mai felgyorsult világ és az internet? Mennyire használják az internetet a magyar oktatásban, illetve a kreativitás fejlesztésében?
– Úgy vélem, hogy minden, ami a fiatalok kommunikációs képességeit és gondolkodását fejleszti az mindenképpen hasznos, ugyanakkor az internet világa számos kockázatot is rejt, például az ott fellelhető információk igazságának, érvényességének megítélését, a szelekciót hasznos és haszontalan között. A hazai oktatásban egyre inkább beépül a számítógépek, az új info-kommunikációs technikák, és az internet használata, ugyanakkor mindez nem helyettesíti a tanár, a pedagógus tudása és személyisége által átadható és elmélyíthető ismereteket, hanem kiegészítheti azt. Vagyis: a világháló egy jó lehetőség és kihívás is, ám a valós, azaz személyközi kommunikációt nem helyettesíti, és az oktatásban, amely jellemzően embertől emberig terjed, nem is helyettesítheti a felkészült és tudása, illetve személyisége alapján hiteles pedagógust.
Logikai játék a számokkal
