Az olaszok legújabb országimázskampánya a ha­sat támadja, az ízlelőbimbókat. Az ételekkel, a konyhával, a főzéssel és a borokkal „támadnak”, mert rájöttek, hogy a mai világban ennek van divatja.

A könyvesboltok világszerte roskadoznak a szakácsköny­vektől, a nyugati világ felső középosztálya pedig újabban bortanfolyamokra jár és borkóstolá­sokra. Sorolhatnám hosszasan. Az „EatItaly” (Egyélolaszt) koncepció ennek a trend­nek próbál megfelelni.

Világszerte egymás után nyílnak a hatalmas olaszos étterem–csemegebolt–borozó–könyvesbolt központok, ezen a héten épp New Yorkban. A 6 ezer négyzetméteres „EatItaly”-ban van minden, ami szem-szájnak ingere. Ha elcsennénk az ötletet, akkor egy hasonló EgyélMagyartban külön borbár lenne, ahol a magyar borvidékek legkiválóbb palackjait kóstolhatnák a vendégek, lenne cukrászda, ahová
az amerikaiak hétvégi kurzusokra járhatnának, hogy megtanuljanak például palacsintát sütni.

A csemegeboltban mákot és mangalicafelvágottat is árulnának. Itt Olaszországban például szinte minden komo­lyabb élelmiszerboltban árulnak már magyar szalámit, mert az olaszok szeretik. Csak a Salami Ungherese itt nem magyar termék, hanem maguk az olaszok gyártják, úgyhogy övék a haszon is. Ha Bécs kellős közepén, a Graben sarkán, a Julius Meinl delikátüzletében elfér egy külön magyar szalámi- részleg, akkor lehetne ilyen az EgyélMagyartban is.

Tudom persze, hogy ez túl merészen hangzik, én mégis szinte látom magam előtt a Duna-kaviccsal és a marcipános szaloncukorral teli polcokat Tokióban, és látom a trendi, újszerű magyar élelmiszereket Párizsban. Gomolyasajtot, Túró Rudit és még számtalan különlegességet. Az angol éhes (hungry) és a Magyarország (Hungary) szavak pedig szinte kiabálnak azért, hogy az élelmiszer-országimázs hálózatnak valamilyen szellemes, világszerte könnyen érthető neve
legyen!