"A kormányfő dönt többek között az OEP és az ÁNTSZ sorsáról" alcímmel pénteken megjelent cikkében a Népszabadság közli azt az értesülését, amely szerint "a megahivatalok létrehozását" csak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi, Pintér Sándor belügy- és Martonyi János külügyminiszter támogatta, az öt másik viszont ellenezte, hogy "a felügyeletük alá tartozó államigazgatási szervezeteket egyetlen tollvonással összevonják". Végül Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött: egyelőre leveszi a napirendről a kérdést - írta a Népszabadság.
A napilapnak Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár elismerte, hogy szerdán a kormányülésen nem döntöttek a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítását megalapozó előterjesztésről. Tájékoztatása szerint ugyanakkor a megoldás időközben megszületett, néhány részletkérdés vár tisztázásra.
A témával foglalkozott a pénteki Magyar Nemzet is: a lap arról írt, nem dőlt még el, mely intézmények integrálódnak a megyei kormányhivatali rendszerbe. Erről a kabineten belül sem született egyezség, ezért elképzelhető, hogy Orbán Viktor magához vonja a döntést. A témáról egyébként komoly vita alakult ki több területen - számolt be a Magyar Nemzet.
Navracsics Tibor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában - a rádió honlapján olvasható kivonat szerint - elmondta, már megszületett a döntés arról, hogy melyek azok az állami szervezetek, amelyek a jövőben kormányhivatal formájában fognak működni, már csak a finomhangolás folyik a rendszer bevezetése előtt. Közölte: a megyei jogú városokban már januártól létrejönnek az integrált ügyfélszolgálati irodák, azaz kormányablakok, ahol egy helyen lehet majd intézni bizonyos ügycsoportokat.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a rádiónak kifejtette: szervezeti integráció történik az érintett dekoncentrált szervek esetében, amelyek így egységes szakmai irányítást kapnak, a minisztériumok ugyanakkor megtarthatják irányítási jogosultságaikat. A közigazgatási minisztériumnak általános igazgatási, irányítási lehetőségei lesznek. A kabinet terve, hogy az új rendszerrel a kormányzati politika koordináltan jelenjen meg a megyei államigazgatásban, illetve, hogy egységes, koherens legyen a közigazgatás, jobb legyen az együttműködés, a kommunikáció az egyes szervezetek között — magyarázta.
Arra a kérdésre, hogy miért kell politikusoknak vezetniük a kormányhivatalokat, a tárcavezető azt mondta: "az elmúlt húsz év tapasztalata, hogy a kormányzati politika területi érvényesítésénél is kell politikai döntéseket hozni." Ha nem politikust neveznének ki, akkor egy kormánytisztviselőt kényszerítenek politikai helyzetbe, konfliktusba, és neki kellene politikai felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyre ő nem szerződött - fogalmazott Navracsics Tibor, aki azt nem tudta megmondani, hogy lesz-e szükség létszámleépítésre az átszervezés után.
A fővárosi és 19 megyei közigazgatási hivatal szerdán kezdte meg működését, felváltva a regionális államigazgatási hivatalokat. A kabinet tervei szerint jövő év január elsejétől a közigazgatási hivatalok jogutódaiként létrejönnek majd a megyei kormányhivatalok.
A közigazgatási hivatal a jogszabályoknak és a kormány döntéseinek megfelelően részt vesz a kormányzati célkitűzések területi megvalósításában. Ennek keretében koordinációs, ellenőrzési, informatikai tevékenységet, valamint képzést, továbbképzést szervező, összehangoló feladatokat lát el, hatásköröket gyakorol.
A húsz közigazgatási hivatal élén hivatalvezető áll, munkáját igazgatási hivatalvezető-helyettesként főtitkár segíti. A hivatalvezetőt a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A főtitkárt a hivatalvezető javaslatára a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter nevezi ki és menti fel.
A hivatalok felállításával rendeződött a önkormányzatok működésének törvényességi felügyelete. A regionális államigazgatási hivatalok a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveiként jártak el, ugyanakkor nem volt törvényességi ellenőrzési jogosítványuk az önkormányzatok működése felett.
A kormány tervei szerint jövő év január elsejétől a közigazgatási hivatalok jogutódaiként létrejönnek a megyei kormányhivatalok. A hivatal élén a kormánymegbízott áll majd, akinek a szerepe politikai jellegű lesz, és akár országgyűlési képviselő is betöltheti e posztot. A kormánymegbízott lesz az első számú vezető, mellette pedig a hivatalvezető és az ő szakmai helyettese, a főtitkár irányít majd.



Logikai játék a számokkal

