A kereszteződésben aludt el egy ittas sofőr

Részegre itta magát egy férfi csütörtökön délután Szegeden, majd egy kereszteződés közepén elaludt az autójában.
Az esetet betegszállítók jelentették a rendőrség ügyeletének - mondta el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A helyszínre irányított járőröknek elmondták, hogy a férfit az autójában találták meg a József Attila sugárút és a Csorba utca kereszteződésében.

Először azt hitték, hogy rosszul lett, de csakhamar kiderült, hogy azért aludt el, mert részegre itta magát. A betegszállítók feltolták az autót a járdára, majd kivették a jármű indítókulcsát és értesítették a rendőrséget. A járőrök megpróbáltak kommunikálni a férfival, aki erre csak annyit mondott, hogy egy kocsmában nagyon beivott, majd autóba ült és elaludt.

Mivel a 66 éves szegedi lakos képtelen volt mozogni, mentők hívtak hozzá, akik kórházba vitték. A férfi ellen ittas járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás, a rendőrség pedig elvette a vezetői engedélyét.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest