Illegális fémtelep Csőszön

Mintegy 13 tonna fémhulladékot foglaltak le egy illegális fémtelepen a Fejér megyei Csősz községben - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) kedden.
Az ingatlanon bűnügyi információk alapján tartottak ellenőrzést.

Az ott tartózkodó két férfi semmilyen formában nem tudta igazolni a telepen tárolt, többségében bontott autóalkatrész eredetét. Fémkereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedélyük nem volt, kérelmet arra vonatkozóan nem nyújtottak be a vámhatósághoz - olvasható a Sipos Jenő ezredes, szóvivő által jegyzett közleményben.

A tájékoztatás szerint a mintegy 13 tonna fémhulladékot lefoglalták, s az ügyben a helyszínen tartózkodó két férfi ellen eljárást indult. A várható bírság összege elérheti az egymillió forintot.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest