Még tart a vizsgálat a tegnapi munkabaleset ügyében

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség szerint nem zárható ki, hogy emberi mulasztás, vagy gondatlanság okozta azt a balesetet, amelyben négy munkás több métert zuhant egy budapesti építkezésen kedd reggel.
A négy munkásnak egy körülbelül 180 kilogrammos üvegtáblát kellett a helyére emelniük, miközben egy olyan felületen álltak, amely zsalugerendákkal és zsaluzó lapokkal volt ideiglenesen lefedve. Ez pedig nem bírta el a négy ember és az üveg együttes súlyát, így beszakadt és a munkások mintegy öt métert zuhantak a pince padlószintjére.

Ketten súlyosan megsérültek, egyiküket kar-, másikukat bordatöréssel szállították kórházba. A két másik munkás viszont karcolásokkal megúszta a balesetet. A munkavédelmi felügyelőség szerint az, hogy nem történt tragédia, annak köszönhető, hogy a munkások nagy átmérőjű, lágyabb lemezből készült szellőzőcsövekre zuhantak, amelyek tompították az esést.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest