Teherautó alá szorult kocsijával egy nő Belednél

Súlyos sérüléseket szenvedett egy nő, aki teherautó alá szorult kocsijával a Győr-Moson-Sopron megyei Beled közelében.
A 26 éves nő Kapuvár felől haladt személyautójával Beled irányába, amikor a ciráki lehajtónál elé kanyarodott egy teherkocsi, amely az elsődleges szakvélemény szerint nem adta meg az elsőbbséget. A nő már nem tudott kitérni, illetve megállni, s a gépkocsival becsúszott a teherjármű alá.

Az MTI helyszínről származó értesülései szerint mintegy háromnegyed órába telt, amíg sikerült a nőt kiszabadítani, s majdnem ugyanennyi időbe, amíg állapotát sikerült annyira stabilizálniuk a mentőknek, hogy szállítható lett.

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest