Rendteremtő kemény kéz

Rendet! Európa nyugati felén is ez a jelszó újabban, errefelé is a „rendpártiság” söpör végig az országokon, de talán még a magyar közhangulatnál is határozottabban. Ennek jegyében a francia kormány hónapról hónapra, egyre élesebben fordul jobbra.
Nekünk, magyaroknak tanulságos lehet, ahogy Sárközy elnök az elmúlt egy évben a bűnözést és a cigánykérdést emelte politikája középpontjába, mert ezen a téren aligha hibázhat, a többi kérdésben viszont eredménytelen. A gazdaság csak nem akar lendületet venni, új munkahelyek csak nem akarnak születni, a költségvetési deficit (megszorítások nélkül) csak nem akar csökkenni. Úgyhogy rendet! Legyen legalább rend!

Hiszen ki ne akarna megszabadulni a koszban és mocsokban kéregető román és bolgár cigányoktól, akik televécézik az ápolt francia közparkokat? Az ő kitoloncolásukat erőltetni (az udvarias megfogalmazás szerint, az illegális bevándorlás problémáját megoldani) errefelé természetesen széles támogatásra számíthat. De ami még ennél is tanulságosabb, az egy másik javaslat, a büntetési tételek megemelése és szigorítása.

Mert miközben Magyarország épphogy csak eljutott a „három csapás” elnevezésű törvénymó­dosításhoz, amely különleges szigorúsággal bünteti a visszaeső erőszakos bűncselekmények elkövetőit, nos, eközben Franciaország már az „első csapásnál” tart.

A javaslat szerint bárki, bármilyen előélettel követne el bűncselekményt, azonnal börtönbe menne. Nincs olyan, hogy csak „felfüggesztettet” kap, tekintettel korábbi büntetlen előéletére. A francia zsargonban „minimum-ítélet”-nek nevezik ezt a javaslatot, amit Sárközy kiegészített még azzal, hogy mostantól a betörő, tolvaj kiskorúak is felnőtt bíróság elé kerülnének, és onnan azonnal börtönbe.

A józan párizsiak ezt hallva azért már az „ésszerűség” határainak betartására hívták fel Sárközy elnök figyelmét. De mit tudna tenni? A nép, az istenadta nép csak az ilyen döntéseit támogatja. Mert amikor 2 évvel meg akarja emelni a nyugdíjkorhatárt (szintén eheti történet), akkor azonnal milliók mennek az utcára tüntetni. Maradnak a cigányok és a tolvajok…

Közlemény

Az MTG Metro Gratis Kft. azzal, hogy az általunk kiadott www.metropol.hu hírportálon 2011. július 4. napján, „Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt” című írásunk illusztrációjaként Szilvásy Györgyről hozzájárulása nélkül, őt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban ábrázoló fényképfelvételt közöltünk, megsértettük Szilvásy György személyhez fűződő jogait. Az MTG Metro Gratis Kft. a jogellenesen közölt felvételt a hírportálról eltávolította és kötelezi magát arra, hogy a jövőben Szilvásy Györggyel szemben jogsértésektől tartózkodik.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest