210 igazgatónak mondanak fel az érettségik előtt

Március végén megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik. Helyükre szűk határidővel új pályázatot írnak ki, amelyeken a mostani vezetők is indulhatnak. Az Index hírportál értesülése szerint az érintett 210 igazgató között több olyan is van, akit tavaly szeptembertől neveztek ki
Most zajlik az iskolák átadás-átvétele, amely komoly terhet ró az iskola gazdasági vezetésére. Jelentős adminisztrációval jár az előkészület a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra, nagyon nem szerencsés, ha ilyenkor még a vezetői megbízatások is megszűnnek, ez komoly zavarokat okozhat az iskolák működésében - mondta az Indexnek Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Előzmények

A szakszervezet január 3-án megkereste Réthelyi Miklós szakminisztert, hogy vonja vissza a pályázatokat és egyeztessenek a kérdésről. Választ nem kaptak, majd január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén Gloviczky Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár már azt közölte, hogy kiírták a vezetői pályázatokat, amelyeket 30 napon belül kell benyújtani.

"A miniszter az új rendszer tisztasága érdekében úgy döntött, hogy a kormányhivatalok egységesen kiírják az intézményvezetői pályázatokat. Döntésével éppen azokat, a többnyire politikai indíttatású támadásokat kívánta elkerülni, amelyek azt sugallják, hogy egy-egy intézményvezető megbízásának meghosszabbítása vagy visszavonása mögött a szakmai szempontokon kívül bármiféle megkérdőjelezhető szándék áll" — indokolta a döntést Glovicky Zoltán az Indexnek.

A helyettes államtitkár szerint az érettségivel és a felvételivel járó feladatok az előző évhez képest nem változtak, végrehajtásuk rutinszerűen zajlik az iskolákban, a pályáztatás ezért nem okoz majd kaotikus állapotokat.

Az iskolaigazgatók kinevezéséről eddig a képviselőtestületek vagy a megyei közgyűlések döntöttek, de most megváltozik az eljárás. A pályázatokat a kormányhivatalok bírálják el, de a hírportál úgy tudja, kikérik a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményét is. Az igazgató személyére a kormányhivatal tesz majd javaslatot, amelyet az intézményvezetőket kinevező miniszternek jogában áll mérlegelni, elfogadni vagy elutasítani.

Helyreigazítás

2012. január 19. napján internetes honlapunkon „Péterfalvi Attila: nem utasíthat senki sem” cikkünkben Dr. Jóri Andrásra vonatkozóan félreérthető állításokat tettünk, melyekért szíves elnézést kérünk.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest