Jogerős börtönbüntetés a polgármesternek a német importszemét ügyében
Kunbaja polgármesterét, Halász Istvánt jogerősen másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a 2006-ban Németországból beszállított és illegálisan lerakott több mint négyezer tonna bálás kommunális szemét ügyében – számol be a pénteki Népszabadság.Az ítélettel a bíróság helybenhagyta a hulladékgazdálkodás megsértésének bűntettében tavaly hozott első fokú ítéletet, amely szerint a polgármestert másfél év szabadságvesztésre, két év közügyektől eltiltásra, 500 ezer forint pénzbírságra, valamint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték. Feleségét – a per másodrendű vádlottját – tízhavi, két évre felfüggesztett börtönre, valamint 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.
A Halász István és felesége által irányított kft., majd később még két cég volt a főszereplője a büntetőügynek. Ezeknek a cégeknek a közreműködésével zajlott a szemétszállítás 2006. júniustól decemberig négy németországi városból. Az első szállítmányok engedélyhez nem kötött rakományként érkeztek az egykori kunbajai termelőszövetkezet majorjába. A további szállítmányokat – ellenszolgáltatás fejében – Duna-Tisza-közi tanyaportákra, elhagyott téeszmajorokba, valamint Pest, Komárom-Esztergom, Békés, Csongrád és Fejér megyei településekre helyezték el.
A több mint négyezer tonna szemétből a német fél több mint háromezer tonnát visszaszállított, csaknem ezer tonnát az állam a saját költségén semmisített meg.
Előzetesben marad Mesterházy Ernő
Nem kerül szabadlábra, de még házi őrizetbe sem Mesterházy Ernő, a főpolgármester tanácsadója, ugyanis a Fővárosi Bíróság (FB) elutasította védőjének fellebbezését, amelyben az a február 5-én elrendelt előzetes letartóztatás megszüntetését és a kényszerintézkedés enyhítését kérte – írja pénteki számában a Népszava.A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella a lapnak elmondta: az FB szükségesnek ítélte a szigorúbb kényszerintézkedés fenntartását, mondván: az eljárás jelen szakaszában fennáll az összebeszélés veszélye, Mesterházy szabadlábon megnehezítené a bizonyítási eljárást. A városházi tanácsadó ügyvédje, Papp Gábor korábban elmondta, védence eddig kétszer tett vallomást, és részletes magyarázatot adott arra, miért képtelenség az, amivel gyanúsítják.
A rendőrség Mesterházy Ernőt hűtlen kezeléssel gyanúsítja a BKV-botrányok kapcsán.
Mérleg híján felfüggesztik az adószámot
Az adóhivatal 2010. január végéig több mint ötezer felszólító levelet küldött a beszámoló benyújtását elmulasztó adózók részére, és csak 2500 esetben rendelte el határozatban az adószám felfüggesztését – írja pénteki számában a Világgazdaság.A határozatok közül 1500 emelkedett január utolsó napjáig jogerőre, a felfüggesztés időtartama 60 nap. Ez január végéig mintegy háromszáz adószám esetében járt le. Az adóhatóságnak még nincs pontos adata arról, hogy az érintett cégek közül hány társaság pótolta e hiányt, illetve hány esetben kellett a cég megszűntté nyilvánítását kezdeményezni a cégbíróságnál.
A cégbíróság minden külön felszólítás nélkül törli a cégjegyzékből a mérleg benyújtását elmulasztó vállalkozásokat az adóhatóság megkeresésére. Tavaly óta az APEH ellenőrzi, a vállalkozások eleget tesznek-e a számviteli törvény előírásainak. Amennyiben az adóhatósági eljárás eredménytelen, a hivatal a cégbírósághoz fordul a vállalkozás törléséért, és az adóhivatal értesítésétől számított 15 napon belül meghozza a megszűntté nyilvánító és a kényszer-végelszámolást elrendelő végzést.
A Fővárosi Cégbíróságon a lapnak elmondták: a múlt évben több mint 15.200 törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek a cégbíróságon amiatt, mert a vállalkozást vagy nem találták, adatai nem bizonyultak valósnak, illetve nem tartották be a szervezetre és működésre vonatkozó jogszabályokat.
Lefújták a neonáci demonstrációt
A szervezők közlése szerint elmarad a Hősök terére, március elejére meghirdetett neonáci demonstráció – olvasható a Népszabadság pénteki számában.A Nemzeti Forradalmi Párt közleményben tudatta: elmarad a március 6-ra meghirdetett rendezvény, amelynek elmaradását azzal indokolták, hogy a rendészeti szervek és az önkormányzatok összefogtak ellenük, „törvényesnek látszó, de átlátszó rendelkezéseikkel lehetetlenítették el a rendezvény normális lebonyolítását” – írja a lap. A szervezők a háttérben Bajnai Gordon miniszterelnök fellépését sejtik. A párt vezetése a „körülmények vizsgálata után” döntött az esemény elmaradása mellett.
A lap értesülése szerint a Nemzeti Forradalmi Párt egyik vezetőjét is meglepetésként érte, hogy végül nem tartják meg a demonstrációt. Az illető nem a Bajnai-kormányt teszi felelőssé: úgy látja, „nyilvánvaló árulás történt”.
A közelmúltban bejegyzett Nemzeti Forradalmi Párt a rendezvényt kampányeseményként jelentette be a Hősök terére. A rendőrség a gyülekezési törvényre hivatkozva első körben megtiltotta a demonstráció megtartását. Az Országos Választási Bizottság időközben a parlamenti választáson induló szervezetek között nyilvántartásba vette a Nemzeti Forradalmi Pártot, így a bíróság – mondván, hogy választási rendezvényre nem vonatkozik a gyülekezési törvény – hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát.



Logikai játék a számokkal

