Lap, szem, le; 2010. 02. 06.

Volt BKV-vezér: 70 millió Hagyónak. Pártrendezvények március 15-én. Váratlan magyar javaslat a bősi vízpótlásra. Mesterházy: eltávolodott a politika az emberektől.

Balogh Zsolt: Nokia-dobozban adtam át a pénzt Hagyónak

Nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz Balogh Zsolton keresztül - erről a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy azóta tudja, hogy 15 millió forint fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget.

Arra a kérdésre, hogy honnan szerzett ennyi pénzt, azt mondta: a BKV-nál adták össze a Hagyóhoz közel álló vezetők, akik a BKV körüli cégektől szerezték a pénzt.
Balogh Zsolt azzal indokolta, hogy a nyilvánosság elé tárja "mindazt, ami a cégnél folyt", hogy könnyítsen a lelkiismeretén, és hogy így hatástalanítsa az őt ért - állítása szerint - halálos fenyegetéseket.

A BKV volt megbízott vezérigazgatója felidézte: 2007 áprilisában került a közlekedési vállalathoz. Arra a kérdésre, hogy mikor találkozott először a politikával, azt mondta: 2007. szeptember végén, október elején, amikor Hagyó Miklós berendelte az irodájába, és azt mondta, hogy legyen kemény, "mert itt végre kell hajtani a dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát".
Arra a kérdésre, hogy mikor jött az első telefon, Balogh Zsolt azt válaszolta, 2007 novemberében. Az hangzott el, hogy a "győztes cég majd jelentősen árat fog emelni, és a vállalt határidőt is kitolja". A vonal túlsó végén Hatvani Szabó János volt, aki bemutatta őt Hagyó Miklósnak, és akiről a volt főpolgármester-helyettestől tudta, hogy keresni fogja.

Mint az interjúban elmondta, eleinte nemet mondott a kérésre, ekkor Hagyóhoz kellett mennie. Úgy fogalmazott: "Hagyónak van egy bosszantó eljárása. Szokása, hogy nyakon ragadja az embereket, mintha barátkozna, de ezt elviselni igazi fizikai tehertétel". Hozzátette: neki is elkapta a nyakát Hagyó, így sétált vele az irodája előtti folyosón, s közben a főpolgármester-helyettes elmondta, hogy "a szerződésmódosítást márpedig meg kell csinálni, és a többletpénz teljes összegét ki kell fizetni még karácsony előtt, azaz napokon belül".

Balogh Zsolt azt mondta, a módosított szerződést továbbengedte, a teljesítést elismerte, mert úgy gondolta, nem tehet mást, és féltette az állását.
Az interjúban Balogh Zsolt arról is beszélt, hogy ő írta alá Szalainé Szilágyi Eleonóra visszafoglalkoztató szerződését. Felidézte: Szalainé odament hozzá, hogy elmenjen-e, mert lejárt a szerződése, ő meg kérte, hogy maradjon, segítsen, szükség van a tudására a sztrájk miatt, de állítása szerint nem tudta, hogy akkor már Szalainé "csillagászati összegű" végkielégítést kapott.

Szólt arról is, hogy megbízott vezérigazgatóként sűrűbben találkozott a politikával, Hagyó Miklóssal minden apró szervezeti és személyi döntésről egyeztetnie kellett.
Felidézte, Hagyó meghívta őt Gödöllőre. Úgy fogalmazott: "egy lakásban közölte velem, hogy ezentúl konkrét utasításokat fog adni, és azt mondta, éves tagdíjat kell fizetnem neki", tizenötmillió forintot készpénzben.
Arra a kérdésre, hogy miért nem fordult a rendőrséghez, Balogh Zsolt azt mondta: ekkor már félt, és tudta, hogy az első eset miatt zsarolható. A volt BKV-s vezető elmondta: ő soha egy forintot sem kapott a pénzből, a cégtől is végkielégítés nélkül távozott.

Bejelentették a rendezvényeket

Egyaránt bejelentést tett a rendőrségen március 15-i ünnepségére az MSZP, a Fidesz és a Jobbik - értesült a Népszava, amely szerint így mindhárom szervezet a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt tart.

A napilap szombati számában arról írt: a pártoknak elvben lenne lehetőségük arra, hogy - a közelgő választások miatt - bejelentéshez nem kötött kampányrendezvényt tartsanak.
A Népszava szerint a rendőrség csak a jövő pénteken ad hivatalos tájékoztatást a március 15-i rendezvényekről, addig ugyanis még érkezhetnek hozzájuk új bejelentések, de változhatnak az eddigiek is.

Bős: több víz helyett mobil fenékgátak?

Magyarország váratlanul - és az egyezkedésre egy korábbi kétoldalú megállapodásban rögzített határidő lejárta után - olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem az Öreg-Duna vízmennyiségének növelésével, hanem mobil fenékgátakkal oldaná meg - írta szombati számában a Népszabadság.

A napilap szerint a magyarországi szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül átadott megvalósíthatósági tanulmány a szakminisztérium szerint nem a hivatalos kormányálláspontot tartalmazza, hanem olyan szakértői munkaanyag, amely egy későbbi magyar-szlovák rendezési terv alapja lehet.
Mint írták, az ügy miatt a hazai zöldek közös tiltakozó fellépésre készülnek. Szerintük a környezetvédelmi tárca több szabályt is megsértett az "időn túli" vízpótlási tanulmány kijuttatásával.

A két ország szakértői által készített vízpótlási javaslatoknak már tavaly el kellett volna készülniük - idézte fel a lap. A szlovák fél azonban még hozzá sem kezdett a munkához, a magyar vízügyesek pedig az utolsó utáni pillanatig halogatták a felmérést. A Népszabadság szerint a dokumentumokból az is kiderül, hogy magyar vélemény szerint az 1997-es hágai ítélet óta egy lépéssel sem sikerült közelebb jutni a rendezésig, és a tárgyalások ellenére egyik ország álláspontja sem változott.

Mesterházy szerint eltávolodott az emberektől a politika Magyarországon

Túlságosan eltávolodott az emberek mindennapi gondjaitól és igényeitől a magyar politika - mondta Mesterházy Attila egy osztrák lap szombati számában megjelent interjúban.

Újfajta politikai kultúrát kell követni Magyarországon - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje a konzervatív Die Presse budapesti tudósítójának. "Lehetségesnek kell lennie, hogy a mértékadó politikai erők közös nevezőre jussanak az alapvető nemzeti kérdésekben". Mesterházy szerint a magyar politika megosztottságából csak egy fiatal politikusnemzedék törhet ki, amely "mentes a múlt terhétől".

"Nem volt helyes, hogy a 2002-es választási győzelem után hagytuk elszabadulni a kiadásokat" - felelte arra a kérdésre, hogy mit csináltak rosszul a szocialisták a nyolc év alatt. A közalkalmazotti béremelésre és a 13. havi nyugdíj bevezetésére nem volt fedezet a költségvetésben - tette hozzá. Elhibázottnak látja azt is, ahogy a jelenlegi parlamenti ciklus alatt hozzáláttak a reformok megvalósításához, mert nem készítették fel az embereket az alapvető változásokra. "Kezdetben azt gondoltuk, hogy az eredmények önmagukért fognak beszélni, és a reformokat visszamenőleg igazolni fogják...Ráadásul a reformokkal párhuzamosan szigorú takarékossági politikát folytattunk, amelynek az lett a következménye, hogy elvesztettük a társadalom támogatását" - állapította meg.

Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédével kapcsolatban azt mondta, hogy tartalmilag egyetért a volt miniszterelnökkel. A beszéd arról szólt - mondta - , hogy a nemzeti érdek elsőbbséget élvez az egyes pártok és politikusok érdekeivel szemben, és hogy a politikának végre tiszta vizet kell öntenie a pohárba, ahelyett, hogy illúziókban ringatná az állampolgárokat.

Az elmúlt húsz évben mindegyik parlamenti pártban voltak korrupt politikusok - felelte a riporter felvetésére, miszerint az ellenzék a korrupció melegágyának tartja az MSZP-t. Az MSZP több törvénytervezetet is beterjesztett a témában, ezeket a Fidesz mind elutasította - mondta. Határozottan visszautasította a vádat, hogy a párt egészében véve korrupt lenne. "Véleményem szerint egy párt csak akkor lehet hiteles a korrupció dolgában, ha minden korrupt elemet kitaszít. És mi éppen ezt tesszük" - fogalmazott.

"A Fidesz mindeddig nem tisztázta a rasszista Jobbikhoz való viszonyát" - felelte a kérdésre, hogy tart-e a két párt együttműködésének lehetőségétől. Ha a Fidesz nem határolódik el határozottan a Jobbiktól, akkor kizárja magát a demokratikus pártok közül - mondta Mesterházy.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest