A kereskedőknek vissza kell venni az üvegeket
Egy már elfogadott, de még nem hatályos kormányrendelet módosítása szerint az 500 négyzetméter alapterületnél nagyobb üzletek kötelesek visszavenni azokat az italcsomagolásokat, amelyek nem betétdíjasok; a még hatályba sem lépett módosításban szereplő 8 napos határidőt a kereskedők szövetsége rövidnek tartja - számolt be keddi számában a Népszava.A módosítás érinti egyebek mellett a pet- és üvegpalackokat és a műanyag bevásárló tasakokat is. A betétdíjas rendszer ettől függetlenül változatlanul működik — nyilatkozta a lapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Szerinte a kormányrendelet-módosítás környezetvédelmi szándékával a kereskedők is egyetértenek. Bár a módosítást már tavaly elfogadták, de még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így hatályba sem lépett. Addig viszont a kereskedők nem köthetik meg a szükséges szerződéseket a feldolgozókkal - írta a Népszava.
A jogszabályváltozás mintegy kétezer üzletet érint — jegyezte meg a lapnak a szövetség főtitkára. A szelektív hulladékgyűjtő edényeket csak a koordináló szervezettel vagy a feldolgozóval kötött szerződés után lehet kihelyezni, hiszen addig nincs, aki elszállítsa az összegyűjtött hulladékot. A kereskedők szövetsége azt szeretné elérni, hogy a jogszabályban szereplő 8 napos határidőt hosszabbítsa meg a kormány
— hangsúlyozta a szakmai szervezet főtitkára. A módosítás azért is késik, mert a tervezetet még Brüsszellel is jóvá kellett hagyatni.
Utólag nem módosítható az ajánlószelvény tartalma
Az ajánlószelvényekre írottakat utólag módosítani nem lehet - írta keddi számában a Népszabadság Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda (OVB) volt vezetőjének nyilatkozata alapján. Tóth Zoltán a lapnak azt mondta, hogy amikor a választópolgár először kinyilvánította a politikai véleményét a kopogtatócédulán, az az irányadó. A szakember úgy nyilatkozott: "senkinek sem ajánlom a javítgatást, az ugyanis áldatlan állapotokhoz vezethet". Véleménye szerint aki ilyen helyzetbe kerül, az gyűjtsön új ajánlószelvényeket.Az OVB elhalasztotta hétfőn a döntést arról, hogy utólag módosítható-e az ajánlószelvények tartalma. A kérdéssel Dávid Ibolya, az MDF elnöke fordult a testülethez. A lap szerint a szabad demokrata jelöltek neve mellett szereplő MDF-SZDSZ jelölő szervezet meghatározás miatt. A Népszabadság szerint ezzel kapcsolatban a Hírszerző internetes portálnak Tóth Zoltán azt mondta: az egyéni jelöltek szelvényeivel csak olyan területi lista alapozható meg, amely a párt önálló indulását jelzi, a közös jelölések pedig csak közös listákhoz használhatók.
SZMM-vizsgálat az állami gondozásba vett gyerekek neveléséről
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) célvizsgálatot rendelt el az állami gondozásba vett gyerekek neveléséről - írta keddi számában a Népszabadság. A lap összeállítása szerint sok olyan bejelentés érkezett, amely szerint az állami gondozásba vett gyerekek nevelése helyenként megélhetési forma lett.A gondozott gyerek után járó nevelési díj, illetve az ellátmány felhasználását az adott nevelőszülői hálózat működési engedélyét kiadó államigazgatási hivatal jogosult ellenőrizni. A szaktárca álláspontja szerint az ellenőrzési rendszer nem teszi lehetővé, hogy a nevelőszülők a gondozott gyerekek sérelmére javítsák jövedelmi helyzetüket. Ennek ellenére a tárca célvizsgálatot rendelt el - olvasható a Népszabadságban.
Szén-dioxid-kvóták értékesítésével tartaná a hiányt a kormány
A Bajnai-kormány a következő évekre vonatkozó szén-dioxid-kvóták gyors és nyomott árú értékesítésével tartaná a költségvetési hiányt - írta keddi számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy olyan nagy tétel szén-dioxid-kvótát kíván gyorsan értékesíteni a kormány, amely akár több évre előre is befolyásolhatja a következő kormány bevételi lehetőségeit.A Magyar Nemzet úgy fogalmaz, hogy a lapnak a Pénzügyminisztérium kommunikációs vezetője közvetve elismerte, folynak a tárgyalások, és azt is elmondta, hogy a válság miatt valóban nyomottabb árakkal kell kalkulálni. Pichler Ferenc a lapnak elmondta, hogy az eladásból származó pénz a költségvetésbe folyik be.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a vételi érdeklődés tényét erősítette meg a Magyar Nemzetnek. A lap úgy tudja: "a sietség oka", hogy március végére már 75 százalékban teljesül az egész évre tervezett hiány, ami az év közepére száz százalékra nőhet.
Bojkottálják a képzést az orvostanhallgatók
Az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja - írta keddi számában a Magyar Nemzet. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a lapnak azt mondta: arra számít, hogy két hét alatt a hétszáz hazai hatodéves hallgató legalább kétharmada aláírja a nyilatkozatot.A lap szerint a szaktárcának sürgősen lépnie kell, ellenkező esetben egy évfolyamnyi frissdiplomás orvos hagyhatja el az országot. Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója azt közölte, hogy olyan pályázatot nyújtottak be a rezidens-álláshelyekre, amelyben jelezték, ha a jogszabály finanszírozásra vonatkozó része nem változik, akkor idén egyetlen rezidenst sem fogadnak. Az új rendelet értelmében a képzés elejétől minden költséget a kórháznak kellene állnia - olvasható a lapban.
Kevés egyéni vállalkozó folytatja egyéni cégként
Az egyéni vállalkozók egyelőre nem kapkodnak az egyéni cég után: idén eddig mindössze 27 egyéni céget alapítottak - írta keddi számában a Világgazdaság. Szakértőkre hivatkozva a lap azt írta, hogy ennek oka lehet maga a jogszabály, amely nem ösztönzi az egyéni vállalkozókat erre a lépésre, de a hezitálásban közrejátszhat a választások előtti politikai bizonytalanság és a gazdaság állapota is.Januártól egyszerűsödött azoknak a dolga, akik egyéni vállalkozóként próbálnak szerencsét az üzleti életben. Elektronikus úton, ingyenesen regisztrálják őket, tevékenységük folytatásához nem is szükséges egyéni vállalkozói igazolvány. A nyilvántartásba vett egyéni vállalkozó pedig egyéni céget alapíthat. Az új szabályozásban az egyéni cég jogi személyiség nélküli jogalany - mint például a bt. -, a gazdasági forgalom más vállalkozásokkal egyenrangú résztvevője.
Tízmilliárdos támogatási pénzt vonna meg a bizottság
Tízmilliárd forint támogatási pénzt akar megvonni az Európai Bizottság Magyarországtól, mert állítása szerint olyan összeg után is kért támogatást, amely tiltott - írta keddi számában a Napi Gazdaság. A lap szerint az ügy egyelőre egyedüli, de a hasonló elszámolású projektek összértéke több száz milliárd forint.A Napi Gazdaság szerint az M43-as autópálya építéséhez kapcsolódó támogatásoknál a magyar hatóságok az áfát is az elszámolható költségek közé sorolták, holott ez a bizottság szerint ellentétes a szabályokkal. A teljes autópályaszakasz összesen 33,6 kilométer hosszú és a projekt teljes költsége 85,12 milliárd forint, az elszámolható költségeknek pedig 85 százalékát adja a támogatás. A szakaszon három ütemben folynak a munkák, a pálya az idén őszre készül el.
A szabályok szerint az unió kohéziós alapjának terhére nem lehet olyan támogatásokat elszámolni, amelyek visszaigényelhető áfát tartalmaznak. A lap úgy tudja, hogy a bizottság határozata szerint a beruházás áfatartalma nem számolható el költségként, így azután nem is jár támogatás. Magyarország az unió törvényszéke előtt megtámadta a határozatot. A folyamat jelenleg az írásbeli eljárásnál tart.



Logikai játék a számokkal

