Lap, szem, le - 2010.08.28.

Orbán többször is találkozott Lauderrel, Fideszes forgatókönyv októberre, kevesen utaznak az újraindított vasúti vonalakon, örülnek a helyben élők az újranyitott kispostáknak.

A Gundelben vacsorázott Orbán az izraeli milliárdossal

Tavaly nyár végén is találkozott Orbán Viktor a sukorói kaszinóváros befektetőjével, Ronald S. Lauderrel - írta a szombati Népszava.

A napilap meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta: az üzletember csak ezért utazott New Yorkból Budapestre; itt-tartózkodása alatt pedig vele volt Joav Blum, a sukorói telekcsere miatt most a Fidesz által hevesen támadott üzletember is.

A Népszava úgy tudja: a Gundel étteremben tartott a vacsorán a kaszinóberuházás mellett szóba kerültek más üzleti témák, fejlesztések is.

Az Orbán-Lauder találkozóra tavaly nyáron már azután került sor, hogy júniusban a sukorói földcsere miatt belső vizsgálatot indított Bajnai Gordon kormányfő - áll a cikkben.

Nyolcszázezer ajánlószelvénynél tart a Fidesz

A Fidesz forgatókönyve az, hogy megnyeri az önkormányzati választást, és szeretnék megszerezni a közgyűlési többséget is - mondta Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A Fidesz-KDNP kampányát irányító politikus közölte: közel azonos eredményt vár az önkormányzati választáson, mint amit áprilisban az országgyűlési voksoláson elértek.

Tájékoztatása szerint a kormánypártok eddig nyolcszázezer ajánlószelvényt gyűjtöttek össze, amivel időarányosan jól állnak.

A napilapnak arról is beszélt, hogy a szeptember 10-i kampánynyitón az összes polgármesterjelöltjük ott lesz.
Hozzátette: a rendezvényen felszólal Orbán Viktor, akinek az egész kampányban központi szerep jut majd, felkeres jó néhány települést is.

Még kevesen utaznak az újraindított vasúti szárnyvonalakon

Lassan szoknak vissza az utasok a MÁV július elején megnyitott mellékvonalain közlekedő vonatokra; a peronokon nemhogy tömeg nincs, a vonatok utasai a kisebb buszokat is alig töltenék meg - olvasható a szombati Népszabadságban.

A cikk a MÁV adatai alapján azt írta: az öt vonal közül a legnagyobb forgalmat bonyolító Zirc-Veszprém szakaszon hétköznap, illetve hétvégén egyaránt napi hat szerelvény közlekedett. A kalauzok adatai szerint az előbbiek összesen 306, az utóbbiak 186 utast szállítottak naponta. Az egy vonatra jutó átlagos felszálló utasszám így a munkanapokon 51, szombaton és vasárnap 31 fő volt.

A napilap ismertette mindegyik újranyitott vonal utasszám-adatait, ugyanakkor emlékeztetett arra is, a fejlesztési tárcánál már a mellékvonalak újraindítása előtt jelezték: rossz úton jár, aki azt várja, hogy a szolgálatba küldött szerelvényeken az első mozdonyfütty után fürtökben lógnak majd az utasok.

Jóska, levelet hozott a posta

Hétfőn a Veszprém megyei Küngösön nyitják meg újra az első kispostát azok közül, amelyeket az elmúlt években zártak be - írta a szombati Népszabadság.

A lépésre nincsenek közgazdasági érvek, az érintett településeken élők viszont örömmel várják a régi rendszer visszaállítását - áll a cikkben.

A Népszabadság szerint a hétfőre tervezett küngösi ünnepség azt is jelzi, hogy a Magyar Posta Zrt. új vezetése az ellenkező irányba fordította a váltót, mint amerre a cég 2003 óta haladt. Az elmúlt hét évben több mint 500 kistelepülésen zárták be a veszteségesen üzemelő postahivatalokat, így- azzal a 404 faluval együtt, ahol az elmúlt másfél évszázadban egyáltalán nem volt postahivatal - jelenleg 946 községben mobiljáratokkal látják el a postai szolgáltatásokat. Ezeken a településeken a hét öt napján a cég összesen 354 mozgópostai járatot működtet.

Azt, hogy a kisposták újranyitása mekkora költséggel jár, egyelőre nem tudni - tartalmazza a cikk, amely idézte Hüse Mariannát, a Magyar Posta Zrt. szóvivőjét, aki azt mondta, hogy a bezárt posták megnyitásával kapcsolatos kérdésekre csak a hétfői küngösi eseményen válaszolhat.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest