Nincs gáz lesz gáz
Október közepére, a fűtési szezon elejére várhatóan 100 százalékra emelkedik az E.ON gáztárolóinak telítettsége, ami 4,2 milliárd köbmétert jelent - írja a Napi Gazdaság a keddi számában az E.ON Hungaria Zrt. közlésére hivatkozva.Jelenleg a tárolók kapacitása 85 százalékban van kihasználva, 3,6 milliárd köbméter földgáz van a tárolókban. A teljes tárolási kapacitás megoszlik az E.ON saját készletei, 15 partnercég és a Szerbiának végzett bértárolás között.
Matolcsy György levelét megírta...
Már kedden elküldheti Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a meghívókat az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáját előkészítő konzultációra Nagy Anna kormányszóvivő közlése szerint - olvasható a Világgazdaság keddi számában.Az első feladat az együttműködés kereteinek lefektetése lesz, a hivatalos érdekegyeztetés ezután kezdődhet meg. A szóvivő közölte: a kormány elsősorban az érdekegyeztetésben részt vevő többi fél elképzeléseit szeretné meghallgatni, ezek figyelembe vételével lehet majd pontos időtervet mondani a későbbi munkáról.
Boross áthelyezné a kinevezési jogot
Az új Alkotmányban a kormányfőnek kellene kineveznie a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az ombudsmanokat és a legfőbb ügyészt is - nyilatkozta a Népszabadság keddi számában Boross Péter, az alkotmányozó testület tagja.A volt MDF-es politikus azzal indokolta az elképzeléseit, hogy Sólyom László köztárasági elnök jelöltjét, Baka Andrást a képviselők csak a sokadik fordulóban választották meg legfőbb bírónak. "Indokolt tehát a kinevezési jog áthelyezése a miniszterelnökhöz" - mondta a Népszabadság újságírójának.
Boross Péter a Népszabadságnak nyilatkozva sürgeti az ügyészség kormány alá rendelését is, mert - ahogy fogalmazott - "a legfőbb ügyész úgyszólván már önálló hatalmi ág".
A Népszabadság közlése szerint, ha valóra válnak a miniszterelnök más alkotmányozó tanácsadóinak az elképzelései, az új Alkotmányban már nem lesz benne a konstruktív bizalmatlansági indítvány, és a népszavazás intézményét is szűkítik.
Szakszerűtlenségek a székháznál
Titkos jelentés készült az országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) fegyelmi osztályán a rendőri vezetők által 2006 szeptemberében elkövetett jogsértésekről - írja a Magyar Nemzet a keddi számában a birtokába került dokumentumra hivatkozva.A lap szerint a 2006. november 17-én készült, és a közelmúltig titkos jelentés bűncselekmények és fegyelmi vétségek sorát tartalmazza, amelyet a rendőrség vezetői a Magyar Televízió székházának ostromakor elkövettek. A dokumentumot arra, az Ignácz István akkori Pest megyei rendőrfőkapitány vezette vizsgálóbizottság jelentésére alapozták, amely kimondta: a szakszerűtlen elöljárói intézkedések és a felszerelés hiányossága miatt vallott kudarcot a rendőrség, és sérült meg több tucat egyenruhás.



Logikai játék a számokkal

