Menzel a Titanic zsűrijének elnöke

A jubileumi, huszadik Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon ír és cseh szekció is lesz.
Jobb anyagi lehetőségek és jobb filmfelhozatal mellett, méltó körülmények közt ünnepelheti a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál huszadik évfordulóját: tíz versenyfilmmel, három nemzetközi premierrel, nyitófilmként pedig Paul Thomas Anderson The Master című alkotásának első hazai vetítésével is előrukkoltak a szervezők.

Az ápilis 5–13. között tartó filmes esemény zsűrijében Hajdu Szabolcs és az ír producer, Morgan Bushe mellett az elnöki tisztet Jiri Menzel vállalta.

A fesztiváligazgató Horváth György a Titanic tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, erős versenyprogram mellett a szekciók műsorának kiegyensúlyozottsága volt a cél.

A hetedik éve versenyfesztiválként is működő Titanic tematikus szekciói közt idén lesz egy ír és egy cseh blokk is, emellett az Északi fényekben természetesen északi filmeket vetítenek. A Tiszta Amerika független filmeket hoz el, a Zene Mindenkinek fesztiválkedvenc zenés filmeket, dokumentumfilmeket kínál, a Sötét oldal mellé pedig megszületett a Napos oldal, hogy vígjátékokban se szűkölködjünk.

A vetített filmek közt háromnak lesz magyar vonatkozása: két szlovákiai magyar, Prikler Mátyás és Mira Fornay filmje mellett a Csendesek című holland filmnek főszereplői, Tóth Orsi és Rába Roland magyarok.

A jegyelővétel holnap indul kedvezményes árakkal. Az idei fesztivál vetítéseihez is csatlakoznak kísérőprogramok, a vendégként hazánkba érkező alkotók névsora azonban még nem végleges.

Idén 24 országból érkeznek filmek és a közönség 72 alkotást tekinthet majd meg bő egy hét alatt.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan