Búcsúzik a Vidám Park

Az utolsó szezonban kiállítással, emlékkötet kiadásával idézik fel a ligeti szórakozás 175 éves múltját.
Utolsó szezonját kezdi meg idén a budapesti Vidám Park, jövő héttől a jó idő beköszöntével már hétköznap is nyitva lesz a létesítmény. Szeptember 30-án végleg bezárnak, addig keres a városvezetés új helyszínt egy új koncepcióban működő parknak. 

Új Vidám Park tehát lesz majd. Valahol, valamikor. Egyelőre ugyanis a Városházán nem kívántak nyilatkozni az ügyről. Pedig a tavaly elfogadott határozatban is szerepel, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Vidám Park menedzsmentjének közreműködésével megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a meglévő vidám parki potenciál tovább működhessen más helyszínen és más működési, üzemeltetési struktúrában. Úgy tudjuk, már folynak az egyeztetések egy beruházóval.

Mint korábban is megírtuk, az intézmény területét az állandó helyhiánnyal küszködő Fővárosi Állat- és Növénykert kapja meg. Az állatkert vezetésének pedig már konkrét elképzelései vannak: amellett, hogy ide telepítenék például az állatsimogatókat, Pannon ősvadon néven felépülne egy harminc méter belmagasságú, 2000 fős csarnok, illetve egy mesepark is. 

Ez utóbbihoz felhasználnák a parkban maradó játékokat, melyek műemléki védettséget élveznek. A barlangvasutat, a körhintát és a hullámvasutat körbevennék játszóterekkel és játszóházakkal is. Hogy a többi játéknak mi lesz a sorsa, azt egyelőre nem lehet tudni, de az előbb említett, új helyszínen létrejövő Vidám Parkban vélhetően ezek egy része is átkerülne. 



Aki azonban nosztalgiázni szeretne, az jövő héttől már hétköznap is belépőt válthat a Vidám Parkba. Igaz, ebben a hónapban még csak déltől lesz nyitva a park, májustól viszont beindul az utolsó főszezon: a pénztárak hétköznap 11 és 19 óra között, hétvégén pedig 10 órától 20 óráig lesznek nyitva. A jegyárakat nem emelték, a szezonbérletek ráadásul olcsóbbak is lettek. A park vezetése többek között ezzel akarja becsalogatni  utolsó szezonjára a vendégeket. 

A májusi programok a Vurstli Fesztivállal kezdődnek

150 millió forint tulajdonosi kölcsönt kapott a fővárostól a Vidám Park
az idei utolsó szezonkezdéshez.
A programokkal is igen belehúztak: a májusi programok a Vurstli Fesztivállal kezdődnek, május 4-én pedig egy látványos tűzshow-bemutatóval indulnak a Vidámparki Éjszakák, de ígérnek egy Vidámságvásárt is, ahol egyedi csecsebecsék és környezetbarát holmik cserélnek majd gazdát.



A 175 éves ligeti szórakozás érdekességeit, történelmét mutatja be egy kiállítás, melyet szeptember végéig lehet majd megnézni a körhinta csarnokában. Emellett készül egy képes emlékkönyv is, mely szintén a közel két évszázados múltat örökíti meg. Így búcsúzik a budapesti Vidám Park idén. 
 

Kronológia

Az Angol Parktól a csődbe ment Vidám Parkig.

• A Városligetben 175 éve, 1838-ban jött létre a Vurtsli, mely fénykorát az 1910-es évekre érte el. Az Angol Park alapjait pedig a Bajorországból Pestre költöző Meinhard család tette le még 1908-ban.

• 1953-ban fejezték be a két intézmény 1950-ben elkezdett összevonását.

• 1956-ban már 65 játék üzemelt, ebben az évben már több mint kétmillió látogatója volt a Vidám Parknak. De a hatvanas évek közepére elöregedtek a játékok, pénz nem volt a felújításra, és így a látogatók is elmaradtak.

• 1994. január 1-jén egyszemélyes részvénytársasággá alakult a Vidám Park. A 2000-es években számos új játék érkezett a parkba, a látogatószám azonban folyamatosan csökkent, 2010-re az intézmény már csődközeli helyzetben volt.


 

Védett játékok, amelyek maradnak a területen

A körhinta egy igazi matuzsálem: 1906-ban adták át. Még a háborúk alatt is folyamatosan működött.

A hullámvasút 1922-ben készült, ma Európa második leghosszabb és legrégebben működő faszerkezetes hullámvasútja.

A barlangvasút 1912 óta üzemel, a legenda szerint egy gróf adományozta a parknak, aki saját kislányának építette.

A lézerdodzsem tetőszerkezete és a céllövölde hátulja is műemléki védettséget élvez. Nem tudni, mi lesz a sorsuk. 

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan