Kismamákat vár az Operaház

Az anyák napját megelőző szombaton, május 4-én délelőtt hagyományteremtő szándékkal, KismaMatiné címmel rendeznek előadást az Operaházban, amelyre 300 várandós kismamát, illetve kispapát várnak.
Idén a nagy sikerű Shakespeare-adaptáció, A makrancos Kata című balettelőadásra igényelhetnek jegyet a gyermeket váró párok - közölte a dalszínház sajtófőnöke, Várkonyi Judit kedden.

A kismamák az anyaknapja@opera.hu címen regisztrálhatnak a Magyar Nemzeti Balett május 4-i előadására. A tavaly elhunyt koreográfus, Seregi László balettje igazi színházi élményt ígér azoknak is, akik most ismerkednek a balett műfajával.

Diákoknak is készülnek programokkal

Az Operaház tájékoztatása szerint május 2-án indul az OperaKaland program, amelynek keretében évente több tízezer középiskolás láthat opera- vagy balettelőadást. Idén Erkel Hunyadi László című operájára épül a program, amelynek első előadássorozatára 335 iskola jelentkezett szerte az országból.

A huszonöt előadásra csaknem huszonhétezer diák jut el térítésmentesen a megújuló Erkel Színházba. Az Operaház által életre hívott, szervezett és finanszírozott programot a MÁV támogatja, a vidéki diákok 90 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a fővárosba, a BKK pedig kedvezményes tanulójegyeket biztosít.

A közlemény arra is kitér, hogy az Opera Facebook-oldalának látogatói keddtől egy játékon vehetnek részt: három plakátot kell kiválasztani, ezek előtt fotót készíteni magukról, családtagjukról vagy barátjukról.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan