10 éves lett a világelső klubhajó, az A38

A Lonely Planet és az Electronic Beats közönségszavazása alapján is a világ legjobbja a Petőfi híd budai hídfőjétől néhány méterre horgonyzó állóhajó, amely tagadhatatlan népszerűsége ellenére mindmáig megőrizte szimpatikus otthonosságát, emberarcúságát és programjainak magas minőségét.
Méltatlan lenne kiemelni bárkit is az elmúlt évtizedben az A38-on megforduló előadók közül, hiszen minden műfaj legjobbjai jártak telt házas koncerteket adni a hajó gyomrába és a teraszokra.

Az évfordulóra újdonságokkal készül a hajó – aztán jövőre pihen egy kicsit.
Mielőtt az újdonságok sorára rátérnénk, érdemes végiggondolni azt, honnan indult és hová jutott el az A38. Jóval több már a hajó egyszerű könnyűzenei koncerthelyszínnél: bár a Sziget egyik legnagyobb fedett koncertszínpadának névadójáról van szó, a legénység összművészeti helyet álmodott.

Ennek jegyében három éve kiállítóteremmel is büszkélkedhetnek, évről évre részesei a Titanic Filmfesztiválnak is, valamint gasztronómia terén is letették névjegyüket. Sőt, még a menetrend szerinti BKV-hajójárat is kiköt az állóhajó mellett.
A zene jövőjéért folyamatosan dolgozó A38 amellett, hogy épp a napokban két nagylemez kiadásába is belevágott – a Vatican Punk Ballet mellett Barabás Lőrinc első szólólemeze a két, NKA-támogatással elkészült kiadvány –, tehetségkutatót is indított 2010-ben Talentométer névvel. Vasák Benedek, a hajó kreatív igazgatójának elmondása szerint évente több mint 500 zenekar nevez a több műfajban meghirdetett programba.



Emellett készített az A38 stábja kisfilmeket, dokumentumfilm-sorozatot, de az újítás jegyében már kipróbálták magukat koncertjeik Ustreamen történő közvetítésében is.

Vasák tájékoztatása szerint egy hét alatt tízezren voltak kíváncsiak programjaikra, az érdeklődők negyede Amerikából kattintott. A tervek szerint ősztől állandósulhat a koncertstreamelés gyakorlata, így még többen lehetünk részesei az A38 bulijainak, földrésztől függetlenül.

Amellett, hogy megújul a honlapjuk, blogot, Tumblr-oldalt és Instagram-csatornát is indítanak, valamint mostantól havi programjukat kétnyelvű magazin formájában teszik elérhetővé. A hamarosan már zöld árammal táplálkozó hajóból oktatási centrum is lehet: ősszel biztosan elindítja az Akadémia38 az OKJ-s hangmesterképző tanfolyamot. A másfél éves, elméleti és gyakorlati koncerttechnikai képzésben 24 hallgató vehet részt.

Mindenképp érdemes lesz az A38 csapatával ünnepelni, és nemcsak azért, mert július elsején a korábban elhalasztott Billy Talent-bulira is sor kerül, hanem azért is, mert januárban hetekre nélkülöznünk kell majd az állóhajót: karbantartásra Révkomáromba szállítják néhány hétre, hogy azután újra birtokunkba vehessük.

Születésnap

Április 30-án, az évfordulón együtt ünnepelhetjük az Artemovszk 38-at
•    A svéd Junip adja a kora esti koncertet a hajó
gyomrában, előzenekaruk a magyar Rájátszás.
•    A koncertterem késő esti vendége az osztrák Tosca Richard Dorfmeisterrel.
•    Random Trip a tetőteraszon lép fel, vendége Tania Saedi.
•    A Budapest Bár az étteremben vendégművészek nélküli felállásában vacsorakoncertet ad.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan