Deák Bill Gyula ismét koncertezik

Betegségéből felépülve ismét koncertezik a magyar blues-rock egyik legkiválóbb énekese, Deák Bill Gyula.
A 65. születésnapját novemberben ünneplő zenész május 18-án a PeCsa Music Gardenben meglepetésvendégekkel lép a közönség elé.

"Tavaly volt egy szívinfarktusom, azóta magas a vérnyomásom, de már jobban vagyok, ismét színpadra léphetek. Május 18-án a PeCsában legalább két órát fogunk játszani, pályafutásom valamennyi fontos dala elhangzik, fellép Póka Egon és Tátrai Tibor is" - mondta Deák Bill Gyula a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Deák Bill, Póka és Tátrai annak idején egyaránt szerepelt a Hobo Blues Bandben, amelynek vezetője, Hobo (Földes László) ezúttal egyéb elfoglaltságai miatt nem tud ott lenni a koncerten. Ott lesz viszont Leszek Cichonski, a "lengyel Radics Bélaként" számon tartott bluesgitáros, Koltay Gergely, a Kormorán vezetője, Szakadáti Mátyás dobos, valamint a Deák Bill Blues Band jelenlegi tagjai: Bécsy Bence gitáros, Takács József basszusgitáros, Horváth Zsolt billentyűs és Szabó Csaba dobos.

"Szeretek fiatalokkal együtt játszani, a mostani csapat valamennyi tagjai a kőbányai zenei iskolában végzett" - fűzte hozzá Deák Bill Gyula. Az énekes és zenekara a budapesti koncert előtt felvezetéseként május első felében Gyulán, Sopronban és Győrújbaráton is fellép. Már korábban nyilvánosságra hozták, hogy júniusban az alsóörsi Harley-Davidson fesztiválon és a Budapest Parkban, júliusban pedig a várpalotai Alfa Fesztiválon zenélnek.

Az énekes egy nagy koncertet tervez novemberre, 65. születésnapjára, és addigra egy új stúdióanyag is elkészülhet. "Szeretném, ha sok szerző írna rá jobbnál-jobb nótákat" - mondta.

Deák Bill Gyula a hatvanas években a Sztár zenekarral kezdett énekelni, aztán játszott a Lloydban, a Wanderersben, a Napsugárban, vendégként a P. Mobilban, a Miniben, 1979 és 1985 között pedig a Hobo Blues Band tagja volt. 1985-ben rövid ideig a Bill és Box zenekar tagja volt, majd 1987-ben alapította meg saját formációját, a Deák Bill Blues Bandet. Szerepelt több rockoperában, köztük az István a királyban, valamint az Attila, Isten kardjában.

Első szóló stúdióalbuma, a Rossz vér 1984-ben jelent meg, a legutóbbi, A Király meséi 2009-ben. 2011-ben koncert DVD-t adott ki 40 év blues címmel.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan