Bertolucci lesz a zsűrielnök Velencében

Bernardo Bertolucci világhírű olasz rendező lesz a 70. velencei filmfesztivál zsűrielnöke a biennále csütörtöki bejelentése szerint.
A 73 éves művész a legünnepeltebb olasz rendező a világon - méltatta Bertoluccit közleményében a velencei biennále, amelynek keretében a világ legrégebbi filmes seregszemléjét is rendezik. Bertoluccinak nagy tapasztalata van, kíváncsisága kimeríthetetlen, csakúgy mint tettereje - írták a szervezők.

A rendező úgy fogalmazott, örömmel fogadta el a felkérést. „Hamarosan megadatik számomra a lehetőség, hogy belepillanthassak a világ filmművészetében zajló legérdekesebb történésekbe” - mondta Bertolucci, aki egyúttal dicsérte azt a munkát, amelynek révén Alberto Barbera fesztiváligazgató ismeretlen és rejtélyes műveket mutat be a Mostrán. Rendezőként az a hitvallása, hogy a filmek legyenek meglepők és szórakoztatók, zsűrielnökként is ezt fogja keresni az alkotásokban - hangsúlyozta.

A Volt egyszer egy vadnyugat forgatókönyvírója, az Utolsó tangó Párizsban és Az utolsó császár című filmek rendezője 1983-ban már részt vett zsűrielnökként a fesztiválon, akkor Jean-Luc Godard Keresztneve Carmen című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt. Bertolucci 2007-ben életműdíjat vehetett át a fesztiválon, amelyet idén augusztus 28. és szeptember 7. között rendeznek meg.

Rendezőként 1962-ben készítette első filmjét A forradalom előtt címmel. Ugyanabban az évben jelent meg A kaszás című alkotása is. Pályafutásának azt az időszakát a Pier Paolo Pasolinivel való szoros együttműködés jellemezte.

Karrierjében mérföldkőnek számít a Marlon Brando és Maria Schneider főszereplésével készült Utolsó tangó Párizsban című film, amely hatalmas botrányt kavart megjelenése idején. Az 1972-es filmet Olaszországban pornográfia vádjával betiltották, a rendezőt a bolognai bíróság öt évre eltiltotta a közügyektől.

Az utóbbi évtizedekben olyan alkotások fűződtek a nevéhez, mint az Oltalmazó ég, a Lopott szépség, A kis Buddha vagy az Álmodozók. Legutóbbi filmjét Én és te címmel forgatta tavaly.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan