Kalapács alá kerül Luke Skywalker nadrágja

Elárverezik azt a nadrágot, amelyet Luke Skywalkerként viselt Mark Hamill színész az első Star Wars filmben 1977-ben.
A keddi Los Angeles-i árverésen a becslések szerint akár százezer dollárt is kaphat a különleges ereklyéért jelenlegi tulajdonosa - mondta az aukciót lebonyolító cég vezetője, Nate D. Sanders.

„A Star Wars azon kevés filmek egyike, amelyekre az ember egész életében emlékszik. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, de 1977-ben egyáltalán nem számítottak sikerre a Csillagok háborújával, több stúdió vissza is utasította a filmet. De most, 35 évvel később úgy tekinthetünk vissza rá, mint minden idők harmadik legnagyobb bevételét hozó filmre” - hangoztatta Sanders.

A kezdő epizódot, a Csillagok háborúját további kettő követte Hamillel: 1980-ban A Birodalom visszavág és 1983-ban a Jedi visszatér című epizód. 1999 és 2005 között újabb, az esemény előtörténetét elmesélő trilógia került a mozikba.

A Disney-konszern időközben átvette George Lucas producer és rendező stúdióját: 2015-től a tervek szerint új mozifilmeket készítenek.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan