Noah Wyle: a gyermekkor lerövidül

A Viasat6 műsorára frissen felkerült „Éghasadás” Amerikában már a harmadik évadjánál tart – Noah Wyle, a Vészhelyzet egykori Carter dokija spoilerek nélkül nyilatkozott a sorozatról.
A meglepően őszinte színész azt mondja, a földönkívüli-invázióról szóló sorozatban rengeteget tanult arról, mit jelent szülőnek lenni. Tom Mason, a támadás következtében megözvegyült háromgyermekes történelemtanár szerepében fő célja az, hogy meg tudja védeni fiait.

Mennyire elégedett az Éghasadással?
– Azt hiszem, még mindig nem értük el azt a teljes potenciált, ami benne rejlik. Minden évadban csinálunk valamit, ami egy kicsit megbéklyóz bennünket – ugyanakkor a végeredmény ettől függetlenül meglepően jó lesz. Azért érdekelne, mit tudnánk elérni, ha nem állnánk a saját utunkba...

Hogy érti ezt?
– Ha nem nehezítenénk meg magunknak az időbeosztást, például idejében kézhez kapná minden színész a forgatókönyvet. Persze az is lehet, hogy el vagyok kényeztetve, mivel a Vészhelyzetben minden úgy működött, mint egy tökéletes, olajozott gép. Most az Éghasadás esetében volt, hogy a forgatókönyvírók írtak egy csodás vendégszerepet, egy olyat, amelyre a legjobb színésznők közül válogathattunk volna – de túl sok időt vett el az, amíg elkezdték a válogatást. A forgatás kezdete előtt 7-10 nappal sikerült leszűkíteniük a listát, ilyenkor pedig már nincs idő semmire, mert ha az, akit felkérnek, nemet mond, kifutunk az időből, és még ha igent is mond, akkor is gondok lehetnek a vízummal, amire Kanadában szükség van. Ilyenkor történik az, hogy végül egy itteni színész lesz a megoldás, és sokkal kevesebbet sikerül elérnünk, mint amilyen lehetőségek előttünk álltak. Nem tudom, mit lehet tenni legközelebb, de jó lenne, ha nem ugyanígy történne a dolog.

Az ön karakterének három gyermeke van a sorozatban. Mit tanult a szülőségről?
– Az a fajta feszültség, amelyet a sorozatban a földönkívüliek inváziója kelt, egy szülő életében mindig jelen van. A szülőt bármikor érheti támadás. A gyerekek önállóságra való vágya csak tovább növeli ezt az érzést, ettől lesz a szülői lét állandó huzakodás. A sorozat elején a karakterem fő feladata az, hogy ebben a helyzetben meg tudja teremteni a gyermekkort. Ez aztán a későbbiekben megváltozik, egy ilyen helyzetben ugyanis másfajta felelősséggel is tartozik egy szülő a gyermekéért. Talán ha a gyermekek meg tudják védeni magukat, akkor még megélhetik a gyermekkort is. Talán nem biztos az, hogy a szülő úgy tudja őket megvédeni, ha igyekszik elszigetelni őket a szörnyű valóságtól.

Ez érdekes nézőpont a túlféltő neveléssel kapcsolatosan...
– Magam is kétgyermekes szülő vagyok, és sokszor érzem azt, hogy borotvaélen táncolok. Azok a szűrők, amelyek a társadalom felnőtteknek szóló témáitól távol tartották a gyerekeket, nagyrészt eltűntek. Nincs olyan óra a napban, amikor ne történhetne meg az, hogy a tévét bekapcsolva a világ összes borzalmával ne tudna szembesülni a gyermekünk. Az iTunes-ról bármi letölthető, a videojátékokban ott az erőszak és a szex. Nehéz elérni, hogy az egyes tartalmakat a gyerekek a megfelelő életkorban érjék el. Főleg, ha a gyerekek arra panaszkodnak, hogy a barátaik már megnézhetik ezt vagy azt a tartalmat. Relatív minden, így megértem Tom dilemmáját azzal kapcsolatban, hogy szeretné minél tovább megtartani fiait a gyermekkorban, mert ez egyre rövidebb és rövidebb ideig lehetséges.

Névjegy

Teljes neve Noah Strausser Speer Wyle
• 1971-ben született, a kilencvenes évektől szerepel filmekben.
•  A világ a Vészhelyzet kapcsán ismerte meg nevét, karaktere, John Carter a sorozat 1994-es indulásától kezdve központi karakter volt. A 14. szezonban hagyta ott a sorozatot 2005-ben, de a zárószezonban még visszatért.
•  Felesége Tracy Warbin, két gyermekük van.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan