Lazul a cenzúra Kínában

Örömmel vegyes várakozással fogadták a kínai filmesek, hogy a kínai kormány lazított a filmeseket sújtó szigorú állami ellenőrzési szabályokon.
A kínai kormány szerdán hozta nyilvánosságra a változtatásokat, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy ezentúl az illetékesekkel nem kell jóváhagyatni a filmek forgatókönyvét. Azonban az elkészült alkotások továbbra is csak a cenzúra engedélyével kerülhetnek a mozikba.

Megszűnik számos korábbi központi engedélykötelezettség, ami lényegesen könnyíthet a külföldi partnerekkel dolgozó kínai produkciók munkáján is. A szabályok puhítását elemzők az első kis lépésnek tekintik a szólásszabadsághoz fűződő jogok kiterjesztésének irányába.

A bejelentéshez nem fűzött magyarázatot a kormány, ugyanakkor jelezte, hogy a változtatások elősegíthetik új irányítási technikák bevezetését, és helyzetbe hozzák a piaci szereplőket.

Az új szabályozást a kínai Államtanács hagyta jóvá, ám azt nem közölték, hogy mikor lép életbe a változás.

Az alkotói szabadságot korlátozó megszorítások eltörléséért régóta lobbizó kínai filmesek üdvözölték a lépést, ám szerintük túl korai ünnepelni. „A kész filmek feletti cenzúra még mindig létezik. Ráadásul az új szabályozással a cenzúra kockázatát teljesen a producerek és a film alkotói viselik majd. Mindazonáltal remélem, valami jó kezdetén állunk” - érvelt Csang Csi filmrendező.

Nincs korhatásos besorolás

Egy produkciós vezető mikroblogján úgy vélte, hogy a cenzúrától csak a korhatáros rendszer bevezetésével lehet megszabadulni Kínában. Az ázsiai országban ugyanis nem létezik korhatári besorolás, amely segítené a mozinézőket a megfelelő film kiválasztásában.

A közösségi hálókon hasonló reagálások jelentek meg. Egy mikroblogger úgy értékelte a változtatásokat, hogy a kínai központi vezetés már hajlik arra, hogy ne csak egyféle irányzat kapjon utat, hanem "virágozzék száz virág" és száz irányzat küzdjön egymással. Hogy ez valóban megvalósul-e, arra azonban még várni kell - fűzte hozzá.

A kínai cenzúra tiltja a szexjelenetek, erőszak és politikailag érzékeny témák bemutatását a filmekben. A helyi filmesek gyakran panaszkodnak arra, hogy kénytelenek az öncenzúrára, ha a filmvásznon akarják viszontlátni alkotásukat.
A betiltott filmeket ugyanakkor le lehet tölteni a file-megosztó portálokról és országszerte kalóz DVD-ken is hozzáférhetők.

Kínában tavaly 2,7 milliárd dollár értékben keltek el mozijegyek az Amerikai Mozgóképszövetség adatai szerint.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan